Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
A városok mindennapjai, életvilága - Szécsényi Mihály: A budapesti prostitúció átalakulása az 1960-as években
320 A városok mindennapjai, életvilága különböző szabálysértésekért. Anyagilag és erkölcsileg teljesen tönkrement, csövezésre rendezkedett be, és viszonylag rövid idő alatt a prostitúció legalsó szintjére került. Az ügyével foglalkozó rendőrtiszt, Pál őrnagy ezért egyaránt hibáztatta a családot, az iskolát és a rendőri eljárást.28 Gyöngyi az 1970-es években elhagyta Magyarországot, disszidált. Harmadik példánk Ágnesről és társairól szól. Az ő ügyeiket érdemesnek ítélték a hatóságok arra, hogy bíróság elé állítsák őket. Az ellenük felhozott legfontosabb vád a ma már szokatlanul hangzó és nehezen felfogható, ún. devizagazdálkodást sértő bűntett volt. Ez a bűncselekmény, amely szorosan kapcsolódott a prostitúcióhoz, és az ebben résztvevők látványos életmódja, nemcsak elvileg, de látható módon gyakorlatilag is megkérdőjelezte a szocialista rendszer nyújtotta lehetőségeket, a mindennapok gyakorlatát. Ezért egy nagy, sokszereplős, sok vádlottat felvonultató bírósági ügyet kreáltak az esetből, mert úgy látták, hogy az ún. „valutázás” és a prostitúció együtt kezelése és bemutatása, mint nyilvánvaló bűncselekmény már alkalmas a rendszer társadalmi, gazdasági és morális magasabbrendüségének bizonyítására a közvélemény előtt. Ez a hét-nyolc fiatal nőből és segítőikből álló társaság ugyanis abban különbözött a többi prostituálttól, hogy az 1960-as évek végén nagyon tudatosan szervezték meg a munkájukat. Mindannyian rendelkeztek munkahellyel, még ha 3-4 órás napi elfoglaltságot jelentő alibi állásokkal is. Az idegenforgalomra és a külföldi állampolgárokra specializálódtak. Az éjszakai életből ismerték és segítették egymást. A pénzüket nem herdálták el, hanem lakáskörülményeiken igyekeztek javítani, voltak, akik öröklakást, majd autót vettek keresetükből. Elkezdtek nyelveket tanulni, és - legalábbis jó társalgási szinten - csaknem valamennyien tudtak németül és angolul, de ketten ezen kívül beszéltek még franciául és olaszul is. A csapatba nem engedtek be új lányokat, és ha külföldi vendégek érkeztek, csak egymást hívták, egymás lakásait vették igénybe. Névjegykártyákat nyomtattak, hogy a vendégeiknek adhassák, azok visszatérésének reményében, ami sokszor meg is történt. Volt közöttük olyan, aki hosszabb időre, akár hetekre, hónapokra beköltözött egy szállodába - pl. Royal, Margitszigeti Nagyszálló -, vagy egy IBUSZ lakásba. Időnként egy-egy vendéggel elmentek néhány hétre az Adriai tengerpartra, vagy a Balatonhoz. Alkalmanként minimum 1000 forintot, 50 dollárt, 20 angol fontot, vagy 25 000 lírát kértek, a különböző ajándékok és arany ékszerek sokaságát még a hatóságok sem tudták feltárni. Gondoltak a jövőjükre is. Férfi ismerőseikkel pénzt küldtek ki svájci és német bankokba. Egyikük férjhez ment egy osztrák állampolgárhoz, a másik 28 PÁL 1968. 74. p.
