Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Műhely - Szívós Erika: Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és a lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
346 Műhely is írni. Hogy mely pontokon látnak közös vonásokat lakótelep és lakópark között, arról a későbbiekben még lesz szó. A szerzők célja, hogy szisztematikus áttekintést nyújtsanak a második világháború után Nyugat- és Kelet-Európábán, illetve az utóbbi régión belül Magyarországon felépült telepekről. Elsősorban urbanisztikai és építészeti szempontból kategorizálják a lakótelepeket és lakóparkokat, a lakók összetétele, a lakáshasználat csak mellékesen érdekli őket. Kifejezett törekvésük viszont a működő definíciók megalkotása, a fogalmak tisztázása. Úgy látják, hogy a lakásépítésben érintett szakmákon belül sincs egyetértés a tekintetben, hogy hogyan használjanak olyan fogalmakat, mint pl. a lakópark, lakókert vagy tömbberuházás. Az áttekintő jellegből - és a könyv terjedelmi korlátáiból - következően Körner és Nagy nem törekedhet arra, hogy minden telepszerű fejlesztést számba vegyen. Céljuk egy tipológia megalkotása; egy-egy típuson vagy trenden belül csak néhány, jellemzőnek tartott esetet ismertetnek. Körner és Nagy nemzetközi áttekintése nagyívű és sokoldalú. Az egyes országok lakás- és lakótelep-építési gyakorlata kapcsán nemcsak az egyes, modellértékű lakóépület-együttesek építészeti jellemzőiről esik szó, hanem feltárul az építőtevékenység komplex háttere is: a lakásépítést és a városrendezést szabályozó törvények, a város- fejlesztés módja és technikái (a kisajátítástól a projektek sokféle megvalósításáig), a lakásépítés kontrollja és szabályozása, továbbá - állami és önkormányzati tulajdonú bérlakások esetében - a jogosultsági elvek rendszere. Az európai országokról szóló fejezetekben az építészeti, illetve várostervezési irányzatok áttekintése kapcsán jelenik meg leginkább a modernizmus kritikája, és domborodnak ki az 1950-es és 60-as évekbeli (nagy)lakótelep-építés negatív vonásai, pl. „a modernizmus jegyében született lakótelepek közösségi tereinek alultervezettsége, a rugalmatlan lakásválaszték” (KÖRNER-NAGY 2006. 115. p.), valamint a helyi hagyományokat figyelmen kívül hagyó nemzetköziség. Az 1980-as évtized lakásépítészetét Nyugat-Európában a fentiekhez képest Körner és Nagy szerint az ellenreakciók jellemezték. Az építtetők szakítottak a nagyléptékű sávházas beépítéssel; igyekeztek igazodni a helyi tradíciókhoz; törekedtek arra, hogy különféle építészeti megoldásokkal, ötletekkel emberibb léptékűvé és változatosabbá varázsolják a lakótelepeket; olykor pedig visszatértek a hagyományos, „nőtt” városok építészeti megoldásaihoz. A posztmodern építészet nagyrészt ezekből a törekvésekből táplálkozott. Noha Körner és Nagy más fogalmakat használnak, mint Cséfalvay, és kevésbé élnek az éles szembeállítás eszközével, nyilvánvaló, hogy a város-, illetve lakónegyed-építészet terén ugyanazokat a nagy trendeket azonosítják, amelyeket Cséfalvay is leír. Körner és Nagy is hangsúlyozzák továbbá, hogy a politikai rendszerek különbségei ellenére ezek a fázisok valamilyen formában a vasfüggöny mind a két oldalán megjelentek, csak épp fáziskéséssel. A keleti blokkban még az 1970-1980-as évek fordulóján is tartott a nagylakótelepekkel jellemezhető „modernizmus” kora; ugyanakkor például Magyarországon a 80-as években már igyekeztek az épülő lakótelepek lépté
