Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - N. Kovács Tímea: "Lakni tanulni", avagy hogyan született meg az Uránváros(i)?
310 Tanulmányok ja.”3 -, miért nevezhető a szocialista nagyváros mintaértékű megvalósulásának. A több mint 200 oldalas kötet a város történeti múltjának és természeti adottságainak számbavétele után a szocializmus időszakára eső iparosítással kezdi megrajzolni a nagyvárossá válás folyamatának ívét. Tüskés számára a 70-es évek közepén nem kérdéses, hogy Pécs a legdinamikusabban fejlődő vidéki nagyvárosok egyike. E fejlődés elsősorban az iparosítással hozható összefüggésbe (ő főként a szénbányászattal foglalkozik), s a legszembetűnőbb módon a város megváltozott építészeti arculatában érhető tetten, amit főképp a lakótelep-építések példáznak. Pécs az 50-es évektől kezdődően a kiemelt támogatást élvező vidéki városok közé tartozott, majd megyei jogú városi rangra is emelkedett, elsősorban a bányászatnak, az ipari tevékenységnek köszönhetően. A szénbányászatnak évszázados hagyományai voltak, tulajdonképpen ehhez kapcsolódtak a város első telepes építkezései, s velük a peremvidékek benépesülése.4 1950 és 1952 között épült fel az első szocialista bányásztelep, a többemeletes házakból álló Új-Meszes, amelyet a kortársak a szocialista városépítés első kezdeményének tekintettek. A régi, 19. századi bányászkolóniákkal (Borbála-, Erzsébet-, György-telep, Vasas, Szabolcs stb.) szemben - ahogy ez egy a 60-as évekből származó reprezentatív kötetben olvasható - „itt már olyan modern lakásokat húznak fel villámgyorsasággal, amelyek élő bizonyítékai annak a gondoskodásnak, mely a szocialista rendszerben a munkásoknak, a bányászoknak jut osztályrészül. (...) Az új lakások egészségesek, kényelmesek, közművel felszereltek, az épületeket parkok veszik körül (...), itt szebb, derűsebb az élet.”5 Új-Meszes azonban - a „modem lakásokat a bányászoknak!’’-eszme ellenére - valójában egyfajta első kísérlet maradt. A város korábbi struktúrája nem változott, a lakótelep helyileg és szimbolikusan is a szénbányászat 19. századi tradícióihoz kötődött, a periférikus-lét, a várostól való elzártság változatlanul fennállt. Pécs igazi „nagyvárosiasodását”, azaz a város arculatának, „sziluettjének” komoly, tényleges átalakulását csak az uránbánya 1955-ös hivatalos megnyitásával egyidőben meginduló várostervezés, az ún. reptéri építkezés hívta elő.6 Uránváros alapvetően különbözött a régi várostól és a keleti városperemen az 50-es évek elején megépülő új lakóteleptől is. Bár Uránvárost és Új-Meszest egyaránt a bányászoknak építették, mégis más nagyságrenddel bírtak, s ami még ennél is fontosabb: más minőséget és eszméket testesítettek meg. Ezt a különbséget már a kortársak is észlelték, és próbálták értelmezni. Sokak számára egyértelmű volt, hogy Uránváros modernsége azzal a ténnyel függ össze, hogy ezt a városrészt az uránbányászoknak, 3 TUSKÉS 1975. 13. p. 4 A bányászathoz kapcsolódó építkezésekről lásd PlLKHOFFER 2008. 5 SÜMEGHY 1961. 148. p. 6 A részletes városrendezési terv (városrendező: Dénesi Ödön) 1956 végére már elkészült. 1956. október 23-án (!) adták át az első lakóépületeket. 1974 végéig az előzetes programban megadott 5000-hez képest 7350 lakás épült meg, részben az itt kikísérletezett és tesztelt paneles technológiával. A városrész megépítésének történetéről részletesen lásd PlLKHOFFER 2008. 184-213 p.; DÉNESI 1959. és 1975., valamint N. KOVÁCS 2008.
