Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)

Térhasználat, térszemlélet - Majorossy Judit: A polgári térhasználat elemei a késő-középkori Pozsonyban

88 Tanulmányok 30-35 személy részletesebb vizsgálatára koncentrálható a politikai elit térbeliségének feltérképezése. Természetesen ahhoz, hogy ezeket a városvezetőket helyhez köthessük, a telkek számát és elhelyezkedését, valamint az adóbeszedés és a telekkönyvkészítés során kö­vetett bejárási rendet is rekonstruálni kellett erre az időszakra. Ehhez a fennmaradt adó- és telekjegyzékek, a végrendeletekben a lakóházakra és azok szomszédsági vi­szonyaira vonatkozó adatok, valamint a városi számadások topográfiai bejegyzései­nek (eddig részleges) feldolgozására került már sor.45 Végezetül néhány jóval későbbi, 18. század közepi (1750-es, illetve 1760-as évekbeli) és 19. század eleji (1820) térkép alapján dolgoztam. Ezek a telekszerkezet rekonstrukcióhoz áttételesen bizonyos pon­tokon hasznosíthatónak bizonyultak, mivel a belváros szerkezete a telkek nagyságá­ban és számában végbement változások ellenére utcahálózatában nem nagyon változott.46 Az újkori városfejlődés fényében természetesen számos részlet — főként bizonyos házszigeteken belüli telkek - vonatkozásában még nagyon sok munkára és pontosításra van szükség, ami a források további elemzésével most is folyik.47 Min­denesetre az adószedés és a telekkönyv-szerkesztés során követett bejárási rend, a bel­városi telekszám és azok hozzávetőleges eloszlása rekonstruálható volt annyira, hogy a forrásokban lokalizált városvezetők belvárosi lakóhelyét az elkészített munkatérkép­re lehessen vetíteni. A húszéves periódusokra lebontott profilokat később egyesítve először az 1400 és 1530 között városbírói illetve polgármesteri címet betöltő polgárok lakóhelyét, majd ugyanezen időszak - az eddig a forrásokban azonosított - belső taná­csosainak lakóhelyét vittem térképre. Ezt követően pedig a kettő által alkotott metsze­tet (lásd a 3. térképet) összevetettem a húszéves periódusokról készített profilokkal. A térképen színezett telkek (sötét: polgármester, városbíró; világos: belső tanácsos) a rövidebb (húszéves) periódusokban hol a város első emberei, hol pedig belső tanácso­sok által lakott telket jelölnek, ami az egyesített ábrán, annak jellegéből adódóan, ilyen részleteiben nem különül el egymástól. 45 Egy ilyen rekonstrukciót Vendelín Jankovié, szlovák műemlékes kutató az 1970-es években elkez­dett. Kéziratát a Pozsonyi Városi Levéltár (AMB) őrzi, bár sajnos annak jelenlegi hozzáfér­hetetlensége miatt alapvetően csak a Pozsonyi Állami Műemlékvédelmi Hivatalban megmaradt kézirati hagyatékában fellelhető, a kézirathoz készített jegyzeteit, valamint a témában megjelent néhány publikációját használtam: JANKOVIŐ 1971.; JANKOVIC 1972.; JANKOVIŐ 1973.; valamint az ő adatai alapján HORVÁTH 1990. így a fent említett levéltári források mellett Jankovic korábbi kutatásait is hasznosítottam. 46 Österreichische Nationalbibliothek (a továbbiakban: ÖNB) Kartensammlung FKB C.82.1. (1750); ALB 704. (1760); ALB Port 202,24. (1765); AMB inv. C. 1030. (1766); AMB inv. é. 900(1820); illetve az 1894-es pozsonyi kataszteri térkép: Ústudny Archív Geodézie a Kartografie Br. 228. A Bécsben használt térképek kapcsán ezúton is hálásan köszönöm Hermann Róbert szíves segítségét. 47 Sajnos bizonyos ponton túl már elsődlegesen régészeti kutatásokra lenne szükség, ami egy-két kivételtől eltekintve, a legproblematikusabb házszigetek esetében még várat magára. Ugyanakkor remélhetőleg a források teljes feldolgozása, illetve a belvárosról készített műemléki leírások (itt elsősorban a pincék középkori részei jelenthetnek támpontot) bizonyos kérdések tisztázását így is lehetővé teszik majd.

Next

/
Thumbnails
Contents