Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
Tóth Eszter Zsófia „ Puszi Kádár Jánosnak” Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikrotörténeti megközelítésben Budapest, 2007. Napvilág. (Politikatörténeti Füzetek XXIV.) 211 p. Tóth Eszter Zsófia első önálló monográfiájával csatlakozik a magyar társadalomtörtén et-írást a kurrens nemzetközi szakmai diskurzushoz közelíteni kívánó kutatók örvendetesen bővülő táborához. írásával kettős célt tűzött maga elé: egyfelől az ancien régime propagandájában a preferált társadalmi osztály tagjaiként emlegetett nők - mindannyian betanított munkások — életútjainak rekonstruálásán keresztül kívánja bemutatni a Kádár-korszak hétköznapjainak tapasztalattörténetét. Valamint arra is keresi a választ, hogy a nagyüzemekben alkalmazott női munkaerő kialakított-e a maga számára egy sajátos karakterjegyekkel rendelkező munkás- nő-identitást, s ha igen, az mennyiben felelt meg a nyilvános diskurzusban megjelenő szocialista embertípus ideáljának. E kettős problémafelvetés, amely az általánosan érvényesülő normatív rendszerek helyett az egyéni tapasztalatokat helyezi előtérbe, logikusan vonja maga után a vizsgálat léptékének redukcióját és a biografikus megközelítésmódot. Ennek megfelelően került a kutatás homlokterébe az óbudai Harisnyagyár Felszabadulás nevű szocialista brigádja 1970-ben Állami Díjjal elismert kilenc dolgozójának élettörténete; a velük, férjeikkel, egykori munkatársaikkal és rokonaikkal készült mintegy harminc interjú képezte a vizsgálat kiindulópontját. A témaválasztás e tekintetben különösen szerencsésnek mondható, mert ebben az esetben a normatív elvárások és az egyéni életstratégiák közötti konfliktus olyan nők életpályáin vizsgálható, akik maguk is a hivatalos munkásnő-reprezentáció részévé váltak. A brigád tagjait ugyanis kitüntetésük után riportok és újságcikkek állították - persze nem egyénileg, hanem az egész kollektívát - példának a közvélemény elé. A visszaemlékezések révén kirajzolódó történetek a gyár archívumának anyagai egészítik ki, vélhetően nem annyira az emlékezet korrekciójának igényével, sokkal inkább azért, hogy más perspektívából jelenítsék meg a szereplők életútjainak fontosabb csomópontjait. Ám a bevezetést követő kilenc fejezet nem a brigádtagokkal készült interjúk monografikus feldolgozását nyújtja, hanem a párhuzamosan futó és a generációs eltérések ellenére sok hasonlóságot is felmutató életpályák egyes szakaszait meghatározó személyes döntések - ezek az élettörténetekben persze sokszor sorseseményekként értelmeződnek —, illetve az egyéni identitás újrafogalmazására késztető külső diszpozíciók köré szerveződnek. Ugyanakkor az egyes fejezetek tematikáját a kortárs társadalomtörténeti diskurzusnak megfelelő problémafelvetés, valamint a kutatási eredmények és a szakirodalom által kínált magyarázati modellek összevetése jellemzi. Az első három fejezet az interjúalanyok térbeli mobilitását, s minthogy a brigádtagok mindegyike faluról került a fővárosba, elsőként a migráció kérdéskörét veszi szemügyre: a szerző az integrációt segítő sikeres bevándorlói stratégia összetevőit, a visszatérés mellett döntő rokonok elhatározásának motívumait és a migránsok szülőföldhöz fűződő máig ambivalens viszonyulását taglalja. Ezt követi az otthonteremtés viszontagságainak bemutatása, amelyből megtudhatjuk, milyen kiszolgáltatott helyzetben voltak a fiatal munkáscsaládok az államosított lakáspiacon, s a „szocialista összeköttetések” mozgásba hozása mellett milyen egyéb alternatívák adódtak a lakáshelyzet javítására. Rövid, de annál érdekesebb fejezet URBS. MAGYAR VÁROSTÖRTÉNETI ÉVKÖNYV IV. 2009. 426-429. p.
