Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
Räume der Stadt. Von der Antike bis heute 393 nyugatnémet elképzelések különbségeire, s kiemeli, hogy az NDK-ban lényegesebb szerephez jutott a köztér, egyrészt, mint az államhatalom, másrészt, mint a majdan létrejövő szocialista közösség színtere. A városi köztér ekképp a reprezentativitás, a hatalomgyakorlás és egyúttal a népnevelés kulisszája, hiszen más viselkedésmódok számára koncipiálták: a centrum nem a fogyasztás és a szórakozás terepe, hanem a politikai demonstrációé, a felvonulásoké, az új társadalomé. A sugárút gazdagsága ennek megfelelően a társadalom „gazdagságát” jelképezi, ez egyrészt a dekorativitás, a különböző történelmi stíluselemek burjánzásában jut kifejezésre. Másik eleme az a narratíva, amelyet Wagner a munka ikonográfiájának nevez. Ez magában foglalja a városlakók közös összefogásával zajló építkezést, valamint az ezt kísérő, jól megszervezett propagandát, amelyben politikusok és gyári munkások, férfiak és nők egyaránt téglát tisztogatnak. A kollektív kétkezi munkának ez a mítosza - amit aztán az épületek dekorációs elemeként is megörökítettek - alapvető szerepet játszik az identifikáció, az újonnan létrejött terek gyors és sikeres kisajátításának folyamatában. Antje Schlottmann a terek kisajátításának egy másik aspektusával foglalkozik, nevezetesen a nyelvi kifejezéseken keresztül zajló „topo-logikával”. A nyelvi térvonatkoztatások különböző módokon strukturálják a világot, segítenek annak megszervezésében: az indexikális kifejezésekben, a helynevekben, a metaforákban a térhez való viszonyunk, a tér elrendezésének vágya csapódik le. Ahogy Schlottmann példái mutatják a szavak egyfajta megélt geográfiát eredményeznek. A kötet negyedik fejezete - Térbeli rendek-különböző példákon keresztül a város struktúrájának, rendjének létrejöttével, vagy e rend megsértésével foglalkozik, illetve az erről folytatott gondolkodást állítja a középpontba. Mascha Bisping várostérképek és városábrázolások alapján elemzi Krefeld kapcsán a késői 18. századtól kezdődően a térbeli rendmodelleket. A manufaktúra és a kert motívumai köré szervezett interpretációjában két egymástól különböző városmodellt vázol, s kihangsúlyozza - Ernst Cassirert idézve -, hogy a tér struktúrája sohasem eleve adott, hanem mindig a mindenkori jelentéstulajdonítás folyamatában formálódik meg. Tézise szerint Krefeld 1750-1850 között mélyreható változásokon ment keresztül, amely a várossal és a térbeli renddel kapcsolatos felfogás átalakulásának, a tér egyfajta forradalmának tekinthető. A város egy élesen körülhatárolt és a 18. századi bővítések során újra meg újra városfalakkal körülvett, a környező vidéktől határozottan elkülönülő egység, amelyet a civilizáció letéteményeseként, a táj koronájaként ábrázolnak. Ebből a racionálisan megszervezett egységből lesz fokozatosan a környezetével, a vidékkel és a természettel, azaz a környező tájjal egybefonódó képződmény. A kert modellje - ahogy azt például Schinkel terveivel szemlélteti a szerző - nem kevésbé megszervezett, ám a környező tájat egész másképp észleli, s az urbánus rend forrását a szimmetria elutasításával egyidejűleg az individuálisban, a véletlenszerűben, az érdekesben, úgyis mondhatnánk: a természet kulturalizálásában keresi. Az észlelésnek eme átalakulása karöltve a liberalista gazdaságpolitikával végső soron a város határainak szétfosz- lásához vezet. Jasper Cepl az építészetnek a térbeli rend létrejöttében játszott szerepére fókuszál tanulmányában. „Az építészet nem önkényes kitalálás, hanem felfedezés, már régóta ismert fogalmak újra interpretálása” - idézi a kölni építészt, Oswald Mathias Ungerst (1926-2007) a szerző. Ungers életművét a térbeli rend keresésének vágya hatja át, olyan archetipikus térbeli alapstruktúrák megtalálása, amelyek mindenki számára ismertek és ismerősek, s amelyek aztán újragondolhatok, különböző módokon értelmezhetők. Számára az építész feladata kettős: egyrészt meghatározza a házak belső terét, másrészt formálja a városok külső terét. Pozitív és negatív terek ezek, vagy, ahogy másként fogalmazza: a tereket mint zárt burkokat, vagy nyitott
