Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Műhely - Szívós Erika: Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és a lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
Szívós Erika: Terra recognita vagy terra incognita? 355 Azok a saját lakással nem rendelkező egyének, illetve családok pedig, akik alacsony vagy rendszertelen jövedelmük folytán, vagy bejelentett munkahely híján nem voltak hitelképesek, és így vevőként kevéssé tudtak megjelenni az új építésű lakások piacán, belekényszerültek abba, hogy kiadó magánlakásokat béreljenek piaci áron - lévén hogy az önkormányzati bérlakásállomány igen korlátozott, ugyanakkor magasabb igényeket kielégítő, ám kedvező bérű önkormányzati bérlakások az elmúlt húsz évben gyakorlatilag nem épültek. A piaci áron való lakásbérlés azt jelenti, hogy - a rezsiköltségeket is figyelembe véve - e családok jövedelmének nyomasztóan nagy hányadát emészti fel a lakhatás. Ez a tendencia csak a legutóbbi években kezdett módosulni. Körner és Nagy utal rá, hogy Magyarországon hosszú kihagyás után először 2000-ben kezdődött el újra bérlakásépítési program, melynek keretében önkormányzatok pályázhattak állami forrásokra, vagy költségelvű, vagy pedig szociális bérlakásépítés céljából (a két bérlakástípus nem színvonalában, hanem a lakbér nagyságában különbözhetett egymástól). Az azóta eltelt időben Magyarország bizonyos városaiban megépült önkormányzati bérlakások valószínűleg még nem okoztak nagyságrendi változást. Nyitott kérdés az is, mennyire lesz ez a jövőben jelentős mértékű, illetve hogy az esetlegesen fellendülő önkormányzati lakásépítés mennyiben ölt majd telepszerű formát. Az ismertetett három monográfiában nemcsak a kritikus szemléletmód a közös, hanem az is, hogy szerzőik egyes kérdésekben milyen határozottan képviselik saját álláspontjukat. Tudományos müveknél talán szokatlan, amilyen mértékben Csizmady, Cséfalvay, valamint Körner és Nagy személyes véleménye megjelenik könyveik oldalain. Az empirikus társadalomkutatás, a közgazdasági teória vagy az urbanisztikai szemlélet objektivitásának repedésein keresztül a szerzők szubjektuma valahogyan mindig talál kitörési lehetőséget. Baj ez?-kérdezhetnénk. Nem baj. Az itt tárgyalt monográfiák olyan témákról szólnak, amelyek egyszerre újak, aktuálisak és problematikusak, és amelyekről ezért nehéz úgy írni, hogy a szerző ne foglaljon állást. Ráadásul a három monográfiában megfogalmazódó kérdések közül jó néhányat eleve nehéz megválaszolni. Mi történjék a szocializmusban épült lakótelepekkel? Lehet-e a múlt zárványaiként aposztrofálni a lakótelepeket akkor, amikor egy nagyváros lakóinak több mint negyede-harmada most is ezekben él? Lehet-e igazán sikeres a panellakótelepek rehabilitációja? A jövő gyakorlata felől nézve: kihal-e a lakótelep mint forma? Van-e, lesz-e továbbra is igény telepszerűen épült önkormányzati vagy állami bérlakásokra? És mi lesz a lakóparkokkal? Töretlen marad-e népszerűségük, vagy idővel más lakónegyed-építészeti modellek váltják majd fel őket? Tegyük hozzá, hogy Csizmady, Cséfalvay, Körner és Nagy megállapításait, prognózisait nagymértékben módosíthatják a jelenlegi gazdasági válság hatásai. Mivel mind a három tárgyalt monográfia 2008 ősze előtt íródott, a válságnak a lakáspiacra, a lakásépítésre tett hatását a szerzők aligha
