Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Vörös Boldizsár: Kitalált kapitány valódi utcája
328 Tanulmányok ponti területén lévő utcanév és az emléktábla létjogosultsága is megkérdőjeleződött - sőt éppen ezek figyelmeztethettek újra meg újra a probléma meglétére. Ekkoriban, a Kádár-korszakra jellemző sajátos „félmegoldásként” Guszev kapitányt kihagyták a budapesti közterület-elnevezéssel méltatott személyeket bemutató kiadványból, ám a belvárosi utcanév megmaradt, és az emléktáblát sem távolították el a helyéről. A „szocialista” rendszervezető közvélemény-formálói pedig feltehetőleg azért nem ismerték el nyilvánosan a Guszev-eset kitaláció voltát és számolták fel a kultusz egészét, mert tartottak egy olyan fajta presztízsveszteségtől, amilyenről éppen Illés Bélára emlékezve írta Máté György egy 1974-es cikkében: „Mások azonban Illés Béla kikerekített, részben kitalált anekdotáira azt mondták: »íme, így lehet hinni a kommunistáknak«, így foglaltak állást ezzel kapcsolatban a belső ellenforradalmi erők, majd a nyugati, renegát emigráció egyes személyiségei is.”38 Tizenöt évvel pedig a Guszev utca Sas utca névre történt visszanevezése és tíz évvel az emléktábla eltávolítása után, 2005-ben a Népszava cikkírója a Guszev-történe- tet, annak sorsát már-már a budapesti folklór részeként mutatta be és egy kívánságot is megfogalmazott: „Guszev és emléktáblája nekem hiányzik. [...] Unalmas egy város, ha a házai csak téglából és malterból állnak, nem kötődnek hozzájuk mesék. A földhözragadtak és a szárnyalok, a bájosak és a rémisztőek. Bennük igazságok, lódítások, tévedések, hazugságok. [...] Minden elhallgatott mese a várost szegényíti. Kinek mondjam: azt a táblát tessék megkeresni, visszahelyezni, hadd meséljünk tovább előtte!’”9 A Sas utca Guszev utcára történő visszanevezését a szerző azonban még arra hivatkozva sem javasolta, hogy Budapesten ekkoriban már volt Hófehérke és Micimackó utca40 is... 38 Máté 1974. 83. p. 39 SZÖLLŐSI 2005. 11. p. Ld. ehhez: VÖRÖS 2007b. 497. p.; VÖRÖS 2008e. 140. p. 40 Ld. ezekről: Budapest2004. passim.; Budapestiül, passim. Vő. ehhez: SZEBERÉNYI 1979a. 14. p. - A Guszev-eset számos vonatkozásban további kutatásokat igényel, kérdéses ugyanakkor, hogy valaha is tisztázható lesz-e pl. ez: Illés Béla munkatársai, az orosz katonák történetének népszerűsítői tisztában voltak-e azzal, hogy egy kitalációt terjesztenek - ténylegesen megtörtént eseményként... Jelen munkám elkészítéséhez nyújtott segítségükért ezúton mondok köszönetét H. Balázs Évának (ha már csak megkésve is), Búza Péternek, Hajdú Tibornak, Hermann Róbertnek, Kovács Istvánnak, Pótó Jánosnak és Szilágyi Mártonnak.