Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)

Térhasználat, térszemlélet - N. Kovács Tímea: "Lakni tanulni", avagy hogyan született meg az Uránváros(i)?

N. Kovács Tímea: „Lakni tanulni”, avagy hogyan született meg az uránváros(i)? 315

Ez a fbldetérés azonban meglehetősen keményre sikeredett. Visszaemlékezések és a különböző tanácsi iratok tanúsága szerint Uránváros lakói között az első időkben akadtak úgynevezett „randalírozók”, akik nem tudták, hogyan kell viselkedni a nagy áldozatok árán nekik juttatott összkomfortos lakótelepi lakásokban és a modern városrészben. Hol feltűnőbb módon, hol csendesebben, de randalíroztak. Nem feltétlenül verekedtek, de mégis „randalírozóknak” nevezték, illetve ekként észlelték őket: „A III. kerületben az aránylag sűrűn előforduló szabálysértések számát állandóan növeli az a körülmény-olvasható a kerületi szabálysértési előadó 1958. júniusi beszámolójában -, hogy a kerületben három legényszállás van és az ittlakó ún. vándormadarak, akik nagyobbrészt nőtlen és családjuktól távol élő fiatalok, továbbá a Reptéren lakó ,új pécsiek’ egy része magukról megfeledkezve sértik meg a szocialista együttélés szabályait.”15

Mit csináltak? László Lajos szociográfiájában részletesen foglalkozik a bányászok híres-hírhedt italozásaival, a verekedésbe torkolló kártyapartikkal, a fizetésüket egy éjszaka elmulató renitensekkel. Az italozás, verekedés, dulakodás, úgy tűnik, állandóan napirenden volt Uránvárosban (rossz nyelvek szerint az első ütemben felépített házak bejárati ajtajai fölé azért kerültek különböző domborművek, hogy a részeg bányászok hazataláljanak). Az egyébként példásan dolgozó és nagy becsben tartott bányászok ekképp folyton megsértették a „szocialista együttélés szabályait”. Történtek is kísérletek a megnevelésükre, a vállalatnál különösen a szocialista brigádokra és a brigádvezetőkre volt kiróva az erkölcsi fegyelmező és rendtevő szerepköre, amely nemcsak a munkahelyi magaviseletre és a teljesítmény fokozására irányult, hanem a bányászoknak a bányán kívüli, azaz otthoni és városbeli viselkedésére is. így egy „erős szellemiségű brigád” közbeavatkozhatott, ha valaki például nem adta oda a fizetését a feleségének, s azt elinni, elkártyázni készült, vagy gyanús ügyletekbe, adósságokba keveredett, vagy épp el akarta hagyni a családját. Szolidaritás és kontroll furcsa egyvelegben érvényesült.

Nevelői jelleggel működött a városrészben a Ságvári Endre Kultúrotthon, a „Sági”, ahol különböző ünnepségek és ismeretterjesztő előadások mellett a szórakozás terepét is áthatotta a megfelelő viselkedésmód közvetítésének „missziója”. A kultúrotthon egykori igazgatónője így emlékezik vissza egy jellemző epizódra: „Iskolába jártam Pestre. Jövök haza, szombat-vasárnap, és elmegyek a kultúrotthonba, hogy megnézzem, mit csinál ott az iijúság. Bemegyek, hát képzelje el, ott tviszt, tviszt! Hű, Jézus Mária! És sötét, majdnem sötét a terem! Erre én: „Tessék fölkapcsolni ezt a villanyt.” „De Marika néni, ez az új divat!” Következő vasárnap hazajövök, hát mondom nekik: „Gyerekek, az új divatot, a tvisztet akarom látni.” De mást nem engedtem a zenekarnak játszani, csak a tvisztet! Tudja hány ember kapott vesegyulladást, vesebajt, mert akkor kezdtek egész rövid szoknyát viselni. Jöttek a szülők hozzám, hogy miért csinálom ezt, megbetegedett a kislány. Kimondtam, hogy csak fehér ingben és sötét nadrágban lehet jönni a táncra öttől este tízig. De még olyat nem láttál: a munkásszál15 Baranya Megyei Levéltár. XXIII/162. III. kerületi tanács V. B. ülése 1958. június 23.