Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Ispán Ágota Lídia: Városi tér és városimázs Leninvárosban
Ispán Ágota Lídia: Városi tér és városimázs Leninvárosban 301 park építése. A későbbiek során Füle Lajos érvelését elfogadva végül mégis a tó megépítése mellett döntöttek, de a tanácsülésen még 1989 tavaszán is hallható volt olyan vélemény, hogy a tavat meg kellene szüntetni, s a gödör feltöltése után a helyén parkerdőt kellene létesíteni. A funkcionális elkülönítés végletes felfogását példázza a Leninvárosban tervezett és részben meg is valósított „korosztályos parkok” rendszere. Az országban általánosan elterjedt ifjúsági park területét itt 1965-ben a városszéli veteményeskertek helyén jelölték ki, ahová nemcsak sétányt, hanem a szórakozási lehetőségek bővítése érdekében például céllövöldét, tekepályát is terveztek. A város legnagyobb parkját éveken keresztül építették, végleges befejezését 1978-ra tervezték. A parkban 800 méteres futópályát, kispályás futballpályát, szabadtéri színpadot és zászlófelvonásra, csapatgyűlésre alkalmas teret hoztak létre. Napjainkig helyszíne a majálisnak, de augusztus 20-a megünneplésének is teret biztosított. Az ifjúsági név ellenére a város számos korcsoportja számára nyújtott kikapcsolódási, sportolási lehetőséget, városszéli elhelyezkedése azonban nem segítette elő a mindennapi használatot. Az ifjúság mellett más korosztályok - a felfogás szerint tehát össze nem egyeztethető - parkhasználati igényeire is figyelmet kívántak fordítani, hiszen egy 1973-as tervezet nyomán még az évben megépítették volna a gyermekek, 1975-ben pedig a nyugdíjasok és a fiatalok parkját is. Az igen rövid múltra visszatekintő város fiatal lakóinak toposza visszatérő eleme a városról szóló diskurzusnak. A gyermekek városának is nevezett településen sokáig gondot okozott, hogy az utcán játszó gyerekek testi épségét veszélyeztették az építkezésre tartó teherautók s az egyre növekvő számú személygépkocsik. A probléma orvoslására 1964 és 1965 folyamán az újság felvetette ún. Játszóutcák” létrehozásának gondolatát, ahol közlekedési táblával tiltották volna ki az átmenő forgalmat. Ehelyett idővel szinte minden lakótömb mellett játszóteret építettek (1979-ben már negyven- kettő létezett), ami az adott övezet központi zöldterületeként is funkcionált. A lakóházak között elhelyezkedő játszóterekhez csupán gyalogutak vezettek, az autóforgalmat pedig a házak előtt parkoló gépjármüvekre korlátozták. Ezek a terek nemcsak méretükben, felszereltségükben különböztek a város kiemelt parkjaitól. Mivel a fő közlekedési utak elkerülték azokat, nem voltak teljesen nyilvánosnak tekinthetők, s a gyermekzsivajtól eltekintve csendesebb rekreációs térként is szolgáltak. A nevelési célokat is szolgáló park kitűnő példáját nyújtja az egyik óvoda mellett 1979-ben, jelentős társadalmi munka igénybevételével létrehozott KRESZ-park. A zebrákkal, közlekedési táblákkal ellátott, kicsinyített úthálózaton a gyerekek a városi közlekedés szabályait sajátíthatták el. A környezet- és természetvédelem 1970-es évek második felétől megfigyelhető felértékelődésének hatására 1984-ben az ifjúsági park szomszédságában pedig átadták a természetvédelmi oktatóparkot, ahol szabadtéri tanteremmel, tanösvényekkel és oktatótáblákkal kívánták elősegíteni az iskoláskorúak ismeretszerzését, a természet megszerettetését. Az egyes vállalatok önállóan is létesítettek szabadidőparkokat, mert miként a TVK vezetősége megfogalmazta, rendkívül fontosnak tartották a dolgozók szabadide
