Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Ispán Ágota Lídia: Városi tér és városimázs Leninvárosban
Ispán Ágota Lídia: Városi tér és városimázs Leninvárosban 289 sábjait, s csak a nyolcvanas évektől jelentek meg egyre nagyobb számban a környezet védelmére felszólító, olykor a múltban elkövetett hibákat is felrovó beszámolók. Az alapvetően mezőgazdasági táj indusztriális tájjá formálását a Tisza-menti táj megújhodásaként értékelték. Míg az új létesítményeket az impozáns, barátságos, modern, monstruózus, tetszetős, gigászi méretű stb. jelzőkkel illették a riportok, addig a gyárakat és a várost övező tájat - éles ellentétben az előbbiekkel - kietlen, egyhangú, nyújtózkodó .v/Lscígként, pusztaként, lapályként, nádasként, kukoricás területként, füzesként, elmaradt sáros foltokként vagy vadregényes Tiszapartként jelenítették meg. A cikkekben a város születését felelevenítő képsorok már a korabeli újságíró számára is sablonosnak tűntek: „A külföldi, ha Magyarországot járja és egy új ipari létesítmény születésének körülményei felől érdeklődik, akkor a felvilágosítás az esetek döntő többségében szinte szó szerint így kezdődik: »Tudja elvtárs, ezen a helyen, ahol most a gyár áll, néhány évvel ezelőtt még kukoricaföldek voltak...« Hasonló szöveget hallok Tiszaszederkényen, az épülő, részben már működő Tiszai Vegyi Kombinátnál is.”15 Az iparosítást a fejlődéssel összekötő vélekedést a tiszapalkonyai H. B.-né visszaemlékezésében - nem véletlenül - utasítja el: „...Palkonyának semmi haszna nem volt benne, csak a vagyonát vette el, fődet vették el Palkonyától. A termőföldjit, azt mondták, hogy sás termett, az, olyan kukoricát, meg olyan lucernát, meg olyan búzát termett a tanya, hát nekünk is vót födünk. Négy hód főd vót a tanyán, egy darabig.”16 Úgy tűnik, a természetes növénytakaró és a mezőgazdaságilag hasznosított (ha úgy tetszik az ember által meghódított) terület a tudósítók számára azonos, az ipari környezetnél értéktelenebb kategóriába sorolódott. A széles közönség számára az újságban közölt beszámolók mellett a fényképek nyújthatták a legplasztikusabb élményt az épülő új városról és a gyárakról. A korszakban készített MTI-fotók és a tiszaújvárosi könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében őrzött városfotók egy jellegzetes csoportja a várost távolról, panorámaként szemléli. E vonulat az épített környezet és a természeti táj kapcsolatát hangsúlyozza. A várost távlatból ábrázoló képek - az újságcikkek narratíváinak megfelelően - a „semmiből”, azaz a szántóföldből kinőtt várost mutatják be. A képek jelentős részét elfoglaló hatalmas égbolt vagy éppen óriási szántóföld - amelyek a két világháború közötti magyar népéletet ábrázoló képekkel, az úgynevezett magyaros stílussal mutatnak rokonságot- tengerében az új település házai talpalatnyi „civilizációként”, a fejlődés színfoltjaként mutatkoznak. Még egyértelműbbé válik a modern város és hagyományos falu, ipar és mezőgazdaságjelen és múlt kontrasztja azokon a képeken, amelyek háttérében a város vagy a gyár húzódik meg, előterében pedig egy szarvasmarhacsorda vagy juhnyáj legelészik. 15 Az Új Szó 1962. július 20-i számában „Magyarországi útinapló. Ahol nemrég még egy rozzant tanya állt” címmel megjelent cikkből származó idézetet közli: Hajdú 2002. 289. p. A kukoricaföldek helyén megszülető városok korabeli ábrázolásához lásd HORVÁTH 2004. 20-21. p. A toposz napjainkban is él, hiszen a Kecskemétre telepítendő Mercedes gyárral kapcsolatos tudósítások szívesen mutatták a leendő üzem helyét elfoglaló kukoricaföldet. 16 Interjú H. B.-néval. Tiszapalkonya, 2005. augusztus, 12. p.
