Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Nagy Ágnes: A lakásügy: magánügy és közügy határa a népi demokrácia kezdetén
Nagy Ágnes: A lakásügy: magánügy és közügy határa... 281 nak a mindennapi egyéni érdekérvényesítés gyakorlataiba történő intézményesített beépítésével. A hatóságok működése Stolnickiné sorsa az ügy folyamán kétszer fordult meg. 1948 tavaszán egy pillanatra úgy tapasztalhatta, hogy az államigazgatás mégsem pártszempontok alapján működik: hiába kommunista valaki, attól még nem az övé a jog és az igazság. A kedvező fordulat azonban hamar illúziónak bizonyult, s nemsokára ugyanazon intézmények, amelyek nem sokkal korábban neki adtak igazat, mégiscsak szembefordíthatónak bizonyultak vele. Kommunista ellenfeleivel szemben elveszítette lakását és az államvédelmi nyilvántartásban dossziét fektettek fel róla. Sorsát végül is az 1948 tavaszára már kiépült pártállam intézményei döntötték el, ezek működésmódjaival találta magát szemben. Siposék 1948 tavaszáig azt tapasztalhatták, hogy az államigazgatás egyes intézményeinek döntéshozatali gyakorlata nem feltétlenül a Kommunista Párt jogról és igazságról alkotott elgondolásai szerint működik. A lakáshivatal nem az ő javukra döntött, a járásbíróság előtti vádjuk nem állta ki a bizonyítás próbáját, 1948 tavaszán pedig még a népbíróság előtti sem. Ami 1946 tavaszán még kézenfekvő eszköznek tűnt a vita megoldására, az végül is nem bizonyult gyors és hatékony módszernek. A bizonyíthatóság olyan alapvető jogi követelményként merült fel az eljárásban, hogy ezen még a fellebbviteli fórumon, a Népbíróságok Országos Tanácsa előtt is elbukott a népügyész Stolnickiné elleni végső kísérlete. Stolnickiné és Siposék harcában két különböző hatóság, a lakáshivatal és egy politikai büntető intézmény, a népbíróság volt két ízben is mozgósítható. Első menetben mindkettő Stolnickiné javára döntött, a vitából Siposék kerültek ki vesztesként. Második menetben azonban egyformán fordult a kocka mindkét fórum előtt: Stolnickinénak mindkét hatóság előtt új ellenfele akadt, s ezzel nyomban meg is változtak az ellene irányuló támadás körülményei. A lakáshivatali ügymenetben valami egyszerre különös és egyben megszokott következett be. Az 1947 őszén az igénybevétel alól mentesített, s így Stolnickiné főbérletében maradt szobát 1948 tavaszán ugyanis egy másik igénylőnek mégiscsak kiutalták. Az eset akár balesetként is megtörténhetett volna: lakásnyilvántartás hiányában a lakáshivatal jobb keze nem tudta, mit csinál a bal. De ennél sokkal valószínűbb, hogy a háttérben Siposék kapcsolatrendszere, konkrétan a KATPOL lépett színre, s nagy valószínűséggel írott nyomok hátrahagyása nélkül aktivizálódott. A lakáshivatal útvesztőiben bolyongó ügy fordulatai arról árulkodnak, hogy a lakásügyi vitákban folyó döntéshozásnak nem voltak szilárd támpontjai, koherens és következetesen alkalmazott szempontjai. A korabeli közbeszéd „dzsun- gel”-nek titulálta azt a világot, amiben a József körúti lakás sorsa 1946-1947 során négyszer fordult meg. Ám azt is feltételezhetjük, hogy a lakáshivatal könnyen megnyílt politikai erők beavatkozása előtt.
