Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Magyar Erzsébet: Budapest parkjai és közönségük, 1870–1918
Magyar Erzsébet: Budapest parkjai és közönségük (1870-1918) 247 hatott sokféle zenét, láthatott nagy tarkaságot, emberekben és lámpákban, s tanúja lehetett oly nyüzsgő képnek, melynek sok érdekes részlete volt, s gazdagon betöltött egy délutánt és estét.”45 A sajtóban amúgy számos cikk - méltatva és elismerve a hely szépségét - helytelenítette a sziget elit jellegét. Többek között Vajda János is fölvetette ezt a problémát a fővárosi mulatóhelyekről írott cikkében: „Az egyedüli hely, ahol a főváros lakója friss egészséges levegőt kaphat közelben, a Margitsziget. Az már való, hogy ily felséges, szinte tündérinek mondható hellyel kevés világváros dicsekedhetik. De ez az alantibb rétegnek nagyon is elegáns és drága. Nagy szerencse, hogy ilyen is van egy, a módosabb, finomabb közönség számára; de a nagy tömegnek, a közönségesebb, alantibb rétegnek, mely a fűben hemperegni, fesztelen mulatni szeret, és pedig olcsón vagy éppen ingyen, nem alkalmas.”46 A közönség megszűrését, a parkok használatának korlátozását a látogatási engedély beszerzése mellett (ez biztosította pl. a Ludovika Akadémia kezelésében lévő, még teljesen le nem zárt Orczy-kert látogatóinak megválogatását) maga a távolság, a viteldíjak, majd a belépti díj, a kerítés (pl. a Múzeumkert, valamint a Horváth-kert esetében) mint külső szabályozó mechanizmusok vagy akár a megfelelő öltözet megléte (pl. a Margitsziget esetében) biztosíthatták. Emellett azonban érvényesült egyfajta belső szabályozás is, hiszen bár a Városligetben a Stefánia út és a „népliget” között tényleges határok nem emelkedtek, s az átjárás biztosított volt (pl. a vurstli mint egzotikum felkeresése az előkelőbb körök számára, illetve a Stefánia mint látványosság megtekintése), de mindenkinek saját jól felfogott érdeke, önérzete diktálta eme, az illem által is rögzített, de gyakran nem kodifikált szabályok betartását. Szerencsés esetben a közönség összevegyülése nyomán kialakult helyzetek komikusak voltak, amint arról az Erba Odescalchi Sándor herceg nagymamájáról szóló családi anekdota is tanúskodik: „Egyszer leányaival a Városligetben sétált. Egyszerre velük szembejön dülöngélve egy borostás arcú, pálinkaszagú, vörös orrú kocsis. Mikor megpillantotta nagyanyámat, nyakába borult és fülébe ordította ömlengő kedvességgel.-Te Julcsa, nem láttad a Ferit? A sétálók megdöbbenve álltak meg. Egy pillanatig kellemetlen volt a hangulat, hogy talán megtámadták az elegáns dámát? Nagyanyám volt az első, aki feltalálta magát.- De igen, éppen erre ment! Ha siet, még utoléri! A kocsis rögtön tovább dülöngélt sietve a jelzett irányba.”47 A környező városrész jelentős mértékben határozta meg a parkokat látogató közönség társadalmi jellegét is. Például a Népliget egyes részeit, elsősorban a mutatványos telepet a közeli munkásnegyed, míg a sportpályákat a Tisztviselőtelep lakói 45 Vasárnapi Újság, 1879. 546. p. (augusztus 24.) 46 VAJDA JÁNOS: Mulatóhelyeink a fővárosban. Vasárnapi Újság, 1880. (július 25.) 486. p. 47 Erba 1991.1.92-93. p.
