Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Perényi Roland: A bűn és a nyomor tanyái: a szegénység és bűnözés tere Budapesten a 19–20. század fordulóján
214 Tanulmányok tolvajt körülvevő tömeg nagylelkűen félreáll, hogy a kamera felvehesse az eset főszereplőit.37 Máshol azonban maga a riporter is érezte, hogy az olvasónak kétségei támadhatnak a fényképek által ábrázolt jelenet hitelessége iránt: Kläger és Drawe könyvében található az a fotósorozat, amely filmszerűen, kockáról-kockára mutatja be egy késelés szcenárióját. A szerzők itt már kénytelenek lábjegyzetben megjegyezni, hogy valójában egy beállított szituációt örökítettek meg. Ennek ellenére nem rendül a fénykép tanúsító erejébe vetett hit, és a korszak riporterei egyre sűrűbben alkalmazzák a képi megjelenítésnek ezt a formáját a megfigyelt társadalmi jelenségek illusztrálására. A fényképek használata mellett a szociális riport másik gyakori jellegzetessége, hogy a riporter mellé vizsgálódásai során egy-egy kísérő szegődik, aki - az Isteni Szín- yáfé&Vergiliusához hasonlatosan — bevezeti őtakétes hírű lebujok, túlzsúfolt haj lékta- lanmenhelyek és tömegszállások világába. Friedrich Engelsnek például egy Mary Bums nevű ír munkáslány (akivel Engels aztán hosszú ideig vadházasságban élt) mutatja meg a proletárok világát. Míg azonban Emil Kläger vagy Max Winter szintén előszeretettel választott magának terepmunkája alanyai közül vezetőt - Wintert egy „fehér Kari” becenevű alvilági alak kíséri a bécsi Leopoldstadt sötét világában38 -, addig a rendőri razziákon résztvevő budapesti riporterek esetében ezt a szerepet inkább egy-egy detektív, vagy ritkábban a meglátogatott ház házmestere látja el. Az idegenség ábrázolásának másik fontos jellegzetessége a „másik világ” tagjainak sajátos, a megfigyelőétől eltérő nyelvhasználata. Szinte minden szociális riport elemzi a nagyváros „salakjának” idegenszerű, részben más nyelvekből kölcsönzött, részben az adott nyelv szókészletét más értelemmel felruházó kifejezéseit. Gyakori, hogy egy-egy riporthoz mellékelnek egy hosszabb-rövidebb szószedetet, néhány riporter pedig oly tökélyre fejleszti „nyelvtudását”, hogy a teljes riportot ,jassznyelven” írja. Ilyen például Max Winter, akinek bécsi argóban (Griaslersprache) írt cikkeinek megértése még egy német anyanyelvű olvasó számára is kihívást jelent. Budapesten a századfordulón, a sajátos pesti nyelv kialakulásával párhuzamosan kezdik meg rendőrök, riporterek, majd később nyelvészek is vizsgálni a pesti alvilág önálló szo- ciolektusát.39 A szociális riport mindezen itt felsorolt jellegzetességei egyrészt a megfigyelések nyomán megszületett narratíva hitelességét támasztják alá, másrészt viszont azt a képet erősítik az olvasóban, hogy a „veszélyes osztályok” egy egészen különálló, a tisztes polgárságtól teljesen idegen szokásokkal és normákkal bíró, a maga saját hierarchiáját kialakító „párhuzamos társadalmat” alkotnak. 37 Mindkét fotó megjelent az Oskar von Krücken által Berlinben kiadott Budapest in Wort und Bild 17. füzetében, a 402., illetve a 407. oldalon. 38 WINTER 2006. 67-96. p. A riportsorozat eredetileg a szociáldemokrata Arbeiter-Zeitung 1903-as évfolyamában jelent meg. 39 Tábori Kornél is több cikket írt a témában, például: A pesti utcáról. Csibésznyelv. Világ, 1910. 71. sz. június 19. 14. p.
