Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Novák Veronika: A térhasználat kutatása – módszerek és lehetőségek
Novák Veronika: A térhasználat kutatása - módszerek és lehetőségek 19 szóra bírni. A kibontakozó kép a megélt terek sajátos logikáját, a városközpontból kiinduló és a falakon is átívelő tércikkelyek egységét emeli ki.26 Lorraine Attreed munkája az angliai egyházi és a városi hatóságok 15-16. századi összeütközésein keresztül vizsgálja meg az egységesülő városi tér, illetve a harcok során kikristályosodó városi identitás kialakulását. A különböző joghatóságok határai valóban a konkrét városi térbe íródnak, ám a velük kapcsolatos harcok nem feltétlenül a határok átrajzolását célozzák, hanem gyakran csupán a belépés, a használat jogára vonatkoznak, illetve ceremóniák útvonalára és szimbolikus cselekedetekre (városi tisztviselők viselhetik-e hatalmi jelvényeiket a katedrális körzetében) korlátozódnak.27 Hasonlóképpen a kézzel fogható, vonalszerűén elképzelt határok helyett létező összetett gyakorlatokat vizsgálja Vanessa Harding, csak erősebb nagyítású lencsén keresztül: a magántulajdon, a házak, telkek, házrészek joggyakorlatát próbálja feltárni a londoni oklevélgyűjtemények, peranyagok, a városi könyvek házbérléseket, a tulajdonjog átruházását rögzítő bejegyzésein keresztül. A telekrendszer viszonylagos állandóságával szemben a vitás esetekből feltáruló helyzetet szilánkokra hullott terek, telkek és épületek új és új felosztásai, tulajdon, örökbérlet és időszakos bérletek kaval- kádja, közösen használt területek és lehetőségek (kilátás, bejárat stb.), határ menti átmeneti zónák jellemzik. Hasonlóan bonyolult a helyzet a magántér és a köztér határánál: a városi ünnepek mindenki számára nyitott széles utcái és terei mellett létezett a mellékutcák, közök, zsákutcák, belső udvarok a szomszédság használatára fenntartott, elbitorolt területe, illetve a magánházak és az utca találkozásánál létrejövő átmeneti zóna. A térbeli tapasztalatok egyik fontos vetülete a tulajdonok leírására alkalmazott szóhasználat, amely a városi tér, az ahhoz kötődő gyakorlatok évszázadokon átívelő átalakulásával együtt változik: a 12. században egy házat az utcanév és a terület felett rendelkező földesúr szerint határoztak meg. Az egyre inkább rögzülő telekrendszer századaiban (13-15. század) a tulajdont a kimért parcellák szerint írták le, adatokkal, utcanévvel, az egyházközség és igen gyakran a szomszédok nevének megadásával. A szabad bérleti rendszer gyors tulajdonosváltozásai és a telkek egyre bonyolultabbá váló beépítettsége és felosztásai problematikussá tették a szomszédok és a lemért telekhatárok általi meghatározást, a kereskedelem fejlődése viszont új lehetőségeket kínált: a 16. századtól egyre több tulajdont határoznak meg az azon álló épület saját nevével, házjelével, a földszintjét elfoglaló bolt, kocsma cégérével.28 Szintén a városi tulajdonok „nyelvi feltérképezését” vizsgálja Dániel Lord Smail a késő középkori Marseille kapcsán. A közjegyzői iratok és konfraternitási taglisták lakcímbejegyzéseit, helymeghatározásait vizsgálva kitapinthatóvá vált, hogy a városi lakosok különféle társadalmi csoportjai más és más módokon, más térszerkezetet alkalmazva látták, illetve mutatták be ugyanazokat az épületeket, helyszíneket. A kéz26 BOVE-Le Maresquier-Bourlet-DESCHAMPS-BOUHAIK-Girones 2009.; ugyanígy a megélt tér és a városnegyed problematikájához lásd: Cabantous 1994. 27 Attreed 2002. 28 Harding 2002.
