Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Papp Andrienn: A törökkori Tabán kialakulása az újabb régészeti adatok tükrében
Papp Adrienn: A törökkori Tabán kialakulása... 193 7. kép. A Garády Sándor által végzet 1937. évi ásatás és a 2004. évi ásatások összerajzolt alaprajza (1-3: középkori falak) középkori kút északi zárófalából csak két sor kő maradt meg, így nem egyértelmű, hogy együtt épült-e ezzel a fallal, vagy sem. 2. ) A második maradvány egy közel kelet-nyugati irányú fal, amelynek csak egyik falsíkja került felszínre, mert ma egy újkori fal áll rajta, amelynek az iránya nem teljesen azonos a középkori faléval. Viszonya bármely másik középkori falhoz a nagy újkori bolygatottság miatt nem volt vizsgálható. Irányát tekintve merőleges az előző falra. 3. ) A kivitelezés során lefektetett csatorna árkában látszott egy szintén a Dunára merőlegesen futó fal, aminek azonban semmilyen egyéb összefüggésére nem lehetett rábukkanni. Ennek a falnak csak hozzávetőleges irányát és szélességét ismerjük. További vonalát nem tárhattuk fel, mert a felújítás már ezeket a mélységeket nem érintette; a mostani padlószint alatt, a fal felett 19. századi kádfürdők sorakoznak. A fentiek alapján mindenképpen megállapíthatjuk, hogy ez a terület a középkorban köépületekkel beépített városrész volt, amelyek megélték a törökkor elejét. Dendrokronológiai adatok alapján tudjuk, hogy a Rudas fürdő építéséhez felhasznált fákat 1571-72-ben vágták ki, tehát a fürdő építése ezekre az évekre tehető. Mivel vizes közegbe kerültek, illetve több cölöpön megtaláltuk a kérgét is, feltételezhető, hogy szárítás nélkül használták fel őket. így 1571-re tehetjük a fürdő építési munkáinak a kezdetét és a középkori épületeknek a kívánt szintre való visszabontását. Az 1541 és 1571 között eltelt harminc évben sem hagyták azonban kihasználatlanul a feltörő hévizeket. A Rudas fürdőben talált 14. századi forrásfoglalást átalakították, és medenceként használták. A forrásfoglalást olyan sérülés érhette, ami nyugati falát roncsolta, és új fal építését igényelte. Az új építmény fürdő voltát az újonnan épí