Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

IN MEMORIAM KUBINYI ANDRÁS - Laszlovszky József: Kubinyi András (1929-2007)

Munkásságának időtállóságát egyértelműen két elemre vezethetjük vissza. Elég, ha csak korai tanulmányainak valamelyikét vesszük kézbe, legyen szó akár a 15. századi királyi kincstárról vagy a 12. századi kancelláriáról, hogy lássuk legendás forrásismeretét és precíz forrásfeltáró módszereit. És ezek a munkák már közel fél évszázaddal ezelőtt születtek, mégis minden, a kérdéskörrel foglalkozó szakember számára megkerülhetetlen feldolgozások. De nemcsak arról volt szó, hogy rendkívüli pontossággal, a teljességet mindig célként kitűző alapossággal gyűjtötte fel a témához tartozó bármiféle szövegeket, hanem arról is, hogy ezeket mindig következetes és világos érvrendszerbe ágyazva dolgozta fel. Tudományos kutatómunkájának sokszínűségét és hatalmas méretét jelzi, hogy külön tanulmánykötetet állítottak össze egyháztörténeti munkáiból ugyanúgy, mint hadtörténeti cikkeiből. Ugyanakkor munkásságában olyan interdiszciplináris megközelítést képviselt, hogy a középkori történelem és a középkori régészet egyforma hangsúlyt kapott sok-sok feldolgozásában, és emellett a pénztörténet, a heraldika, a család-, az intézmény- és a kormányzattörténet területén is maradandót alkotott. Tudományos munkája, életpályája elsősorban két intézményhez kapcsolódott, a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztályához (1954—1978) és az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez. És az ebben a két intézményben eltöltött évtizedek jól mutatják munkásságának súlypontjait is. Míg az elsőben a kutatás és a tudományos munka játszotta a főszerepet, és emellett az oktatás csak másodlagos szerepet töltött be, addig életének utolsó évtizedeiben úgy dolgozhatott, alkothatott, ahogyan azt fiatalkorában elképzelte: tudósként és tanárként. Egy baráti beszélgetésben, amelyben egy pohár vörösbor mellett biztosan szó esett valamelyik középkori magyar tour viselt dolgairól és fiatalkorának jeles kutatóiról is, bevallotta, hogy fiatalkori álma az volt, hogy a Pázmány Péter Egyetemen professzor lehessen. Az élet és a 20. századi magyar történelem furcsa fordulatai nyomán aztán ez az álom megvalósulhatott, bár sok tekintetben nem úgy, ahogy azt ő gondolta alig néhány évvel a második világháború pusztításai után. Több évtizedes tudományos és kutatómunka után hívták meg erre az egyetemre tanárnak, majd professzornak, de addigra az az intézmény, amelyben tanult, már Eötvös Loránd nevét viselte. És nem a középkori magyar történelem vagy a levéltártudomány tanítására kérték fel, azok után, hogy ezen szakok keretében már évek óta tanított, hanem a középkori régészet tanárának. Ezzel pedig, néhány évvel később, ő lehetett a Magyar Középkori és Kora Újkori Régészeti Tanszék megalapítója. És ő volt az, aki ennek az új oktatási központnak és tanszéknek a tanulmányi rendszerét kidolgozta, nemzetközi elismertségét megalapozta, és mindvégig támogatta. Az már csak az élet további furcsasága, hogy ezek után a Pázmány Péter Egyetem professzora is lehetett, hiszen a rendszerváltás után létrejött új katolikus egyetem is meghívta tanárai közé. Iskolateremtő egyéniség volt, a szó legnemesebb értelmében, hiszen tudósok, tanárok, szakemberek generációit nevelte ki több évtizeden keresztül. Egykori diákjai ma a középkori történelem, régészet, egyháztörténet, művészettörténet, levéltártudomány, numizmatika, művészettörténet vagy éppen a műemlékvédelem minden területén dol-