Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

II. KAPCSOLATOK ÉS ÖSSZEKÖTTETÉSEK: VÁROS, VIDÉK, HÁTORSZÁG - Bessenyei József: Baráti Fábián nagyszombati kereskedő kapcsolatrendszere

A legfontosabb kérdésre, hogy tudniillik kivel létesített társas viszonyt, és milyen formában, már egy korai forrásban választ lelünk. Egy 1531. szeptember 27-én Uhersky Brodban (Magyarbródban) kelt, Nagyszombat városnak szóló levélben két helyi polgárnak, Uher (azaz Magyar) Fábiánnak és testvérének, Péternek a kremsi Péterrel szemben fennálló 200 aranyforintnyi tartozásával kapcsolatos. (A levélből ki­világlik, hogy ekkor a testvérek egyenlő társas viszonyáról beszélhetünk. 15 ) Eletének másik színhelye tehát Magyarbród. Ez a - már 1272-ben szabad királyi városi rangra emelt - morvaországi város előnyös fekvésének köszönhette 16. századi felvirágzását, amelyet két, 1460-ban és 1516-ban kelt, országos vásártartási jogot ado­mányozó királyi privilégium alapozott meg. Mivel a magyar határon, a Szilézia felé vezető utak csomópontj án feküdt, a magyar kereskedők útj a mind Szakolca felől (ez az irány volt a forgalmasabb), mind pedig Trencsén felől a városon keresztül vezetett. 1505-1545 között földesura Ján z Kunovic, akit fia, Jetfich z Kunovic követett (1582-ig). Ezekre az évtizedekre a dinamikus fejlődés jellemző, amit a máig álló vá­rosháza épülete is bizonyít. 1 Szinte mindegyik nagyszombati kereskedő rendelkezett magyarbródi kapcsolattal, amint az a Nagyszombat városának írott leveleikből is kitetszik. Közöttük nem megy kivételszámba az a missilis, amely az Uher testvérek egy másik adósságáról szól, s amelyet szintén Magyarbród tanácsa írt Nagyszombatnak, 1536. július 11-én. Megtudjuk belőle, hogy egy bizonyos adósság Uher Pétert, Már­tont és Fábiánt terhelte (Mártonról, aki a harmadik testvér lehetett, nincs több érdemi információnk, csupán annyit tudunk róla, hogy 1560 körül tönkrement). Az adósleve­let Sánta Ambrus meg két testvére, Sánta Pál és Szentkirályi Gergely bocsátotta ki, akiknek fontos szerep jut majd Baráti Fábián kapcsolatrendszerében. 17 Ezenkívül ar­ról, hogy a két Uher testvér másokkal is társult, még egy 1541 előtti ügylettel kapcso­latos adattal rendelkezünk, abból az időből, amikor a testvérek Magyarbródban éltek. Eszerint Sánta Pál és egy ottani polgár, Zalazel (más forrásokban Zarazel, esetleg azo­nos egy Szárazy nevű polgárral) Márton csatlakozott hozzájuk. A társulásban Baráti Péter szenvedett veszteséget, mert miután Szárazy és Baráti Fábián bizonyos árukat el­adtak, az azokért kapott pénzt Baráti Péternek deputálták (tehát nem adták Sánta Pál­nak, ahogyan ő állította) a prostëjovi Sigismundus Stretnen keresztül, aki azonban nem fizette ki Baráti Péternek. 18 Az Uher testvérek kapcsolatának jellege megváltozott, miután Fábián 1540-ben Nagyszombatba költözött, Péter pedig (1550-ben bekövetkezett haláláig) Magyar­15 VARSDC 1956. 151-153. p. 16 HOSÁK 1938. 430. p. 17 VARSDC 1956. 182-183. p. 18 1541. január 11., Magyarbród. Magyarbród tanácsa - Nagyszombat városnak. Pozsonyi Állami Levéltár Nagyszombati Fiók (Státny Archív Bratislava, poboöka Trnava) Nagyszombat város levéltára (Archív mesta Trnavy) Missiles (Listy adresované mesty) (a továbbiakban PÁL NSZ. Nagyszombat v. Miss.) N. 558. fol. 586.

Next

/
Thumbnails
Contents