Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

KÖZLEMÉNYEK - Tóth Péter: „Civitas Jasonica". A középkori jászsági városfejlődés némely sajátossága

természetben teljesítendő adóikat - a cenzust és az úgynevezett akót - egy összegben fizethették.

13 Mármost első pillantásra a szemünkbe tűnik, hogy ezek a kiváltságok - azaz a saját bírák előtt való perelhetőség, az általános vámmentesség és a szabad plébánosválasztás, de ide értve az adók egy összegben való fizetését is - a korszakban az alapvető városi jogok közé tartoztak.

14 Az is nyilvánvaló, részint a kérelmezők személye, részint a kedvezményezettek köre, de akár maguknak a kiváltságleveleknek az egykori őrzési helye alapján is, hogy e kiváltságokat a Jászságban nem az egyes települések nyerték, hanem egy etnikai közösség tagjai, függetlenül attól, hogy ők maguk hol laktak, illetve hogy a település, ahol éltek, rendelkezett-e a városiasodásnak bármilyen más, akár a legcsekélyebb jelével is - legalábbis kezdetben, amikor a közösség hozzájutott e kiváltsághoz. Ebben az értelemben tehát a kiváltságok elnyerésének a pillanatában, minden valószínűség szerint a 14. század második felében nem egy vagy több település, hanem a Jászság egésze funkcionált városként, legalábbis ami a városi jogokat és következményeiket illeti. A kiváltságok megújítását kérelmezők köre azonban elárulja, hogy a 15. század közepétől már mely településeknek volt valóban szükségük rájuk. Itt Berényszállás, Négyszállás, Árokszállás, Fényszaru és Agó nevével találkozunk, Négyszállás kivételével csupa olyan településsel tehát, amelyekről a korábbiakban a középkorvégi becsült lélekszám alapján feltételeztem, hogy elindultak a városiasodás útján. Hogy kapitányok is szerepelnek a kérelmezők között, az nyilván azt jelenti, hogy ők voltak jogosultak az egész közösség kifelé való képviseletére. Ez a tény átvezet bennünket annak a kérdésnek a vizsgálatához, hogy hogyan is működhetett a jászok közönsége mint város? A forrásadottságok miatt nagyon halványan bár, de a következő kép rajzolódik ki előttünk. A szálláskapitányokat egyetlen fennmaradt dolarmentum sem nevezi bírónak, azonban hogy rendelkeztek a judicatus képességével, arra egyértelmű bizonyíték Zsigmond király 1407. évi kiváltságlevele, amely szerint az ország területén bárhol élő jászok csakis a közöttük állított (in ipsorum medio constitua) kapitányok előtt hívhatók perbe.

15 Ebből az adatból arra következtehetünk, hogy a (ha nem is megválasztott, de elfogadott) szálláskapitányok éppen olyan irányítói és képviselői lehettek közösségüknek, mint a korszakban a városi és mezővárosi bírák. Erre a képviseletre a 14. századi forrásokból számos adattal rendelkezünk is. így például ők voltak a királyi rendelkezések címzettjei, mint 1423-ban Sándor árokszállási kapitány, 1433-ban pedig Kompolt négyszállási és Lukács fényszarui kapitány, akiknek Zsigmond király azt parancsolta, hogy ne törekedjenek Szentandrás praedium elfoglalására.

16 Hogy ők terjesztették elő a jászok közösségét érintő kérelmeket, arra két biztos aa^tunk van: 13 A Jászság késő középkori és kora újkori adózásáról lásd KOCSIS 2005. 83-92. p. 14 FÜGEDI 1981a. 249-256., 280. és 300-305. p. 15 GYÁRFÁS 1870-1885. ITJ. köt. 78. sz. 16 Uo. 100. sz.; FEJÉR 1829-1844. XII. köt, 462-464. p.