Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)
III. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG - A GAZDASÁGI ELIT - Kaposi Zoltán: A gazdasági elit Kanizsán a 18. század második felében
többek között éppen Babochay is dolgozott. Az orvos nyilvánvalóan tudhatott valamit a megye vásárlási szándékáról, hiszen olyan házat vett és adott el, amelyre egyáltalán nem volt szüksége: az épületben 8 szoba, 2 konyha, két kamra, ugyanakkor az udvaron 16 lóra való istálló volt, s akkora telek tartozott hozzá, hogy két házat is fel lehetett volna építeni rajta. 49 A gyorsan gazdagodó Babochay a 19. század elején városbíróvá emelkedett, ám az uradalom tisztjei nem szerették szókimondását, amely különböző engedetlenségi mozgalmak kialakulásához vezetett. Egészében nézve tevékenységét azt mondhatjuk, hogy az orvos tipikus alakja a századforduló környékén ügyeskedő és vagyonosodó értelmiségi polgárnak. Uradalmi alkalmazottak és nemesek A Fő út északi oldalán található földesúri tulajdonban lévő mnduson nagyméretű urasági épületek helyezkedtek el. Itt élt az uradalmi vezetőség, valamint a városban lakó nemesség gazdagabb rétege. Ezek az épületek sajátos kontrasztot alkottak a polgári épületekkel, hiszen például a városházával - vagyis a polgári önkormányzatiság alapjául szolgáló intézménnyel - szemben helyezkedett el az urasági hatalmat megtestesítő kastély, amelyben a tiszttartó, néha az ügyész és egyéb gazdatisztek is laktak. A nemesek közül emeljük ki a fontos pozíciókat betöltő Chinorány famíliát. A városban posta és postaváltó-állomás működött, s ennek működtetése a Chinorányak kétszáz éves monopóliuma volt a 18-19. században. 5 Maga a posta a felszereléssel, váltólovakkal a Piarcz tér és a Fő út sarkán álló hosszú, földszintes házban helyezkedett el, amelynek udvarán őrizték a működéshez szükséges állatokat, felszereléseket. A Chinorány família régi nemesi család volt Zalában, egy tagja harcolt a visszafoglaló háborúban. A háztartásban található öt szolga világosan bizonyítja, hogy a família már ebben az időben is a módosabbak közé tartozott. A család az idők folyamán tovább növekedett, Cliinorányak nemcsak Kanizsán, hanem más zalai helységekben is éltek. A kanizsai lakos Chinorány Boldizsár a reformkorban Zala megye főszolgabírója volt. 48 HALIS 1923. 14. p. 49 CSEKEY-DEGRÉ 1960. 6. p. 50 BARBARITS 1929. 204. p.