Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)
POLGÁRI ELIT-POLGÁRI KAPCSOLATOK-POLGÁRI TÉR
POLGÁRI ELIT - POLGÁRI KAPCSOLATOK -POLGÁRI TÉR Magyar városok a középkorban és a kora újkorban Budapest Főváros Levéltára és az Urbs szerkesztősége a 2007. évi közép- és kora újkori várostörténeti konferencia megszervezésével, illetve az ott elhangzott előadások megjelentetésével a magyar várostörténet-írás művelői számára kívánt újabb fórumot biztosítani, hogy legfrissebb kutatási eredményeiket előadhassák és egymással megvitathassák. A szervezők elsősorban egy-egy város vagy városcsoport adott témára vonatkozó forrásanyagának komplex elemzését várták az előadóktól, de lehetőséget biztosítottak egyes személyekre és családokra vonatkozó esettanulmányok bemutatására is. A harminc előadás a következő négy szekcióban hangzott el: I. Városi vezető réteg - politikai és szellemi elit (szekcióvezető: H. Németh István) II. Kapcsolatok és összeköttetések - város, vidék, hátország (szekcióvezető: Oborni Teréz) III. Városi vezető réteg - gazdasági elit (szekcióvezető: Bácskai Vera) IV. Térhasználat és térszemlélet (szekcióvezető: Szende Katalin) Az Urbs mostani kötete a konferencia felépítését követi, az ott elhangzott előadások tanulmánnyá fejlesztett változatát adja közre. Az egyes blokkokat a szekcióvezetők szerkesztették, munkájukért ezúton is köszönet illeti őket. A IV. szekció előadásai - terjedelmi korlátok miatt - csak az Urbs következő, 2009. évi kötetében jelenhetnek meg. Ez a kényszerű csúszás azonban alkalmat adott arra, hogy a szerkesztőség a közép- és kora újkori témájú tanulmányblokkot a 19-20. századi városi térhasználatot és térszemléletet vizsgáló írásokkal egészíttethesse ki, így a mai várostörténet divatos és sokat kutatott területének közel egy teljes, önálló kötetet szenteljen. A szervezők a 2007. évi várostörténeti konferenciával hagyományt kívántak teremteni. Budapest Főváros Levéltára és az Urbs szerkesztősége a tervek szerint a jövőben kétévente rendez majd hasonló konferenciát, amelyek a várostörténet egy-egy területét, illetve korszakátjárják körbe. A 2009. őszi rendezvény — és ehhez kapcsolódva a 2010. évi Urbs - témája a szocialista város lesz.