Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)
II. KAPCSOLATOK ÉS ÖSSZEKÖTTETÉSEK: VÁROS, VIDÉK, HÁTORSZÁG - Bessenyei József: Baráti Fábián nagyszombati kereskedő kapcsolatrendszere
A társasági forma több változatban is létezett, a forrásokból azonban igen körülményes, néha pedig éppenséggel lehetetlen formájára, valamint a részt vevő tagok személyére következtetni, hiszen ők gyakran igyekeztek titokban tartani kilétüket, mert egyrészt a versenytársak, másrészt a kamarai hatóságok előtt ajánlatosnak látszott eltitkolni minél több információt, legfőképp valós anyagi helyzetüket. így látták ezt már a kortársak is, köztük az éles szemű zólyomi kapitány, Wolfgang von Puchaim, aki 1550-ben azt vetette papírra, hogy a magyar urak mindnyájan foglalkoznak kereskedéssel, sőt hivatásos kereskedőkkel társulnak, s állatokat, rezet, vásznat, ólmot bíznak rájuk; és ugyanakkor vámleveleket is írnak nekik, hogy a megbízott kereskedőket a nemeseknek kijáró vámmentességgel engedjék át a megfelelő helyeken. 5 Mivel igen sok esetben szinte véletlenül - például egy váratlan kamarai vizsgálat vagy valamilyen per kapcsán - derül csak ki, hogy az, akit egyedüli kereskedőnek regisztráltak, valójában társakkal együtt tevékenykedett, feltételezem, hogy a társasági működés gyakoribb volt Baráti esetében is, mint azt ma hozzáférhető forrásaink alapján gondoljuk. A társaságok általában két fő formában szerveződtek — az első esetben a résztvevők mindegyike fektetett tőkét a vállalkozásba, és a haszonból a befektetés arányában részesültek. Emellett azonban gyakran találkozhatunk a másik társasági formával is, amelyben a felek egyike (vagy akár több közreműködő) nem fektetett tőkét az üzletbe, csupán megszervezésében és lebonyolításában vett részt - fizetségért. A felek között ilyenkor megbízó-megbízotti (Factor-Gesell), azaz alá-fölérendeltségi viszony állt fenn. 6 Úgy tűnik, a társas viszony mindkét formája igen elterjedt volt, és jellemző, hogy a közreműködők közül általában csak egy nevet ismerünk, a többiek névtelenül ahogyan ma mondanánk, csendestársként - szerepeltek az ügyletben. Nem könnyű a szűkszavú forrásokra támaszkodva a két formát minden esetben megkülönböztetni egymástól, de valószínűsíthetjük, hogy a magyarországi távolsági kereskedelem általában az utóbbi módon szerveződött. A társasági forma másik elterjedt neve, a lánckereskedelem szemléletesen nevezi meg annak legjellemzőbb sajátosságát, hogy tudniillik az árucikkeket kézről kézre adták. A láncszerű szerveződésen belül fíliációs kapcsolatok alakultak ki például a nagyobb tőkeerejű délnémet (vagy éppenséggel bécsi) és a Magyar Királyság szabad királyi városainak kereskedői között. A következő láncszemet a hódoltsági mezővárosi kereskedők alkották, a lánc végén pedig a falusi jobbágyok álltak, akiket forrásaink többnyire a megbízott (Verwalter) terminussal illetnek. Az utóbbiak általában az előbbiek beszállítóiként, felhajtóiként működtek. 7 Néhány esetben forrásaink a kereskedő megbízásából történő szállításra utalnak. Ezek azt mutatják, hogy igen gyakran nem maguk a tulajdonos kereskedők vitték ki 5 KOMORÓCZY 1944.18. p. 6 GECSÉNYI 1991. 28. p. 7 SZAKÁLY 1995. 247. p.
