Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegyei mezővárosok vezető testületeiben etnikai, vallási és társadalmi jogállás szerinti képviseleti paritás gyakorlata a feudális kor végén

mányozta a várost. 1733-ban azonban a két népcsoport között korábban is fel-fellángoló viták állandósultak, s csak a vármegye beavatkozása tudta lecsillapítani őket. Az ellentétek alapvető oka az volt, hogy a város vezetését egyaránt magának követelte a már korábban itt élt - zömmel magyar, kisebb részben szerb — szőlőművelő lakosság és a később betelepült szerb kereskedők csoportja is. A megye rendelete értelmében ezentúl három évig görögkeleti, utána egy évig katolikus bírája lett a városnak, és ezzel megszűnt a négytagú vezetőtestület, egyúttal elrendelték, hogy 12 tagú tanácsot kell választani, melyből 4 katolikus és 8 rác legyen.

20 A földesúr Zichy családdal 1738-ban megkötött szerződés értelmében a városban 13 (4 katolikus és 9 görög) esküdtet választottak életfogytig tartó megbízatással, akik számát már 1744-ben felemelték 24-re. Cegléden az alternáció gyakorlatán az első rést 1842-ben ütötte a tanács elvi határozata, mely szerint „a belső és külső tanácsosok, jegyzők, gyámatyákon kívül a jövőre egyéb mellékes hivatalok elnyerésére a felekezetbeli különbség megszűntetvén, minden hazafinak joga leend folyamodni, és a választás is felekezetre való tekintet nélkül fog történni". Jelentkezik az arányosság a különböző nemzetiségű lakók csoportjai között is, vallási különbözőség nélkül. Visegrádon egy 1739. évi adat szerint all esküdtből 3 magyar és 8 német volt, a bírói tisztet pedig évente váltakozva viselték a németek és a magyarok.

21 A Zichyiekhez tartozó Óbudán 1746-tól 4 magyar és 8 német esküdtből állt a tanács.

22 A 12 esküdtből két évig német, majd egy évig magyar bírót választottak.

23 A külső tanács tagjai fele részben német gazdákból és zsellérekből, negyed részben német kézművesekből és negyed részben magyarokból tevődtek össze, de az utóbbiak intézményes képviselete 1825 után megszűnt. Ekkor a tagok kétharmada gazda és zsellér, egyharmada kézműves lett. Vácon a 18. század végi adatok szerint figyelembe vették, hogy a külső tanács tagjai arányosan kerüljenek ki a magyarok és a németek közül.

24 A mezővárosokban jellegzetes típus jelent meg: az elsősorban református vallású, tanult, értelmiségi pályára került nemesé. A mezővárosok között a legtöbb nemesi család Nagykőrösön élt, ahol a város társadalmának csaknem 7 százalékát alkották. A városlakó nemességnek számottevő rétege a közbirtokosság (compossessoratus), illetve inscripcionalista névvel jelölt családok voltak, amelyek valamilyen nemesi fundust - legalább elvileg - igazolni tudtak. A földjük értéke egy-egy polgári vagy jobbágytelekkel volt egyenértékű. A városlakó nemesek igazi tömegét (például Nagykőrösön a négyötödét) az armalisták képviselték, vagyis akiknek nem volt nemesi birtokuk. Ugyanakkor közülük kerültek ki a mezőváros legvagyonosabb elemei is. A bentlakó nemesek, megszerezve a mezőváros főbírói, másodbírói és más vezető 19 DÓKA 1981. 21-23. p. 20 BOROSY 1994. 98. p. 21 MAGYAR 1998.146. p. 22 NAGY 1975a. 178. p. 23 Források 1971. 135. p. 24 SÁPI 1983. 220. p.