Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)
IN MEMORIAM KUBINYI ANDRÁS - Szende Katalin: Kubinyi András, a várostörténész
érzékeltette az akkori „gólyával", hogy az előadó a jelenkori, gyakran egymással vitázó szerzőkkel és a középkori utcákkal, terekkel, polgárokkal egyaránt személyes kapcsolatban van, és hogy ez a téma vitathatatlanul közel áll hozzá. Az előadásokat követő péntek délutáni szemináriumokon, beszélgetéseken azután azt is megtudnattuk - amint az az időskori interjúkban és önvallomásokban is olvasható 4 -, hogyan alakult ki, gyakran mások által kijelölt témák vagy véletlen találkozások révén, elköteleződése a várostörténet iránt, és hogyan formálódtak sokoldalú kapcsolatai a szakterület legfontosabb nemzetközi képviselőivel. A meghatározó szerepet ebben mindenképpen 1954-es meghívása jelentette a Budapesti Történeti Múzeumba (BTM), valamint részvétele az ötkötetes Budapest története sorozat előkészítésében és késő középkori részének megírásában, 1969 és 1978 között pedig ugyanott a zömmel régészeti feltárásokkal foglalkozó Középkori Osztályt vezette. Ez segítette hozzá annak a szemléletmódnak a kialakításához - amelyet egyetemi oktatóként haláláig következetesen adott át tanítványainak -, hogy a középkori élet jelenségeinek a vizsgálatához minden esetben a régészeti és írásos adatok, valamint a művészeti emlékek tanúságának együttes figyelembevételére van szükség. Kubinyi András szakmai életútjának alakulásán keresztül a várostörténethez fűződő viszonyának változásait is nyomon lehet követni. Az alábbiakban mégsem a pályaív kronologikus rendjében, hanem tematikai rendező elvek alapján tekintem át várostörténeti munkásságát - elsősorban azért, mert egyes témák évtizedeken keresztül foglalkoztatták, megoldásukhoz más-más szemszögből többször is visszatért. 5 Témák és kutatási irányok Egyes települések története A tudományos alapokon művelt helytörténet első nagy fellendülését az 1896-os millenniumra vagy az azt követő évtizedben megjelent munkák hozták meg. Az ekkor készült monográfiákat gyakran csak 80-100 évvel később váltották fel újabb, más szemléletű áttekintések. Ezek sorát éppen a már az 1950-es években tervbe vett, végül Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 100. évfordulójára, 1973-ban megjelentetett Budapest története nyitotta meg, amelynek előkészítésben, szerkesztésében, és nem utolsósorban megírásában Kubinyi András már fiatalon fontos szerepet kapott. A nagyközönség számára is élvezhető formában megírt, a későbbi főváros részeinek 1301 és 4 KUBINYI 2005a.; MARTON 2004. 5 Kubinyi András várostörténeti témájú könyveinek és cikkeinek puszta felsorolása is meghaladná jelen tanulmány kereteit. Műveinek 2003-ig terjedő teljes bibliográfiája: KUBINYI Bibliográfia; a 2001 és 2006 között megjelent munkák jegyzéke a MTA Köztestületi Publikációs Adattárában található: http://www.mtakpa.hu/kpa/kereso/slist.php?kozid=80857, legutóbb lekérdezve: 2008. július 28. A jelen írás apparátusában csak a főszövegben utalt művek bibliográfiai adataira hivatkozom.