Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

A VÁROSOK „BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN - Gerhard Meißl: Hálózatok és a városi tér

10. ábra: Elektromos erőművekhez csatlakozó villamos motorok az 1902., 1913. évben Az infrastruktúra elemeinek fejlődését tehát mindig a többé-kevésbé általános technikai adottságok és a helyi sajátosságok komplex összefüggésében kell vizsgálni. Ezzel kapcsolatban álljon itt még egy példa a villamosítás történetéből: a bécsi tömegközlekedési eszközök viszonylag kései kiépítését nem alaptalanul arra vezették vissza, hogy az iparosodás visszamaradottsága és a háztulajdonosok ahhoz fűződő érdeke, hogy a központ sűrűn lakott maradjon, lassította a város területének funkcionálisan homogén övezetekre való differenciálódását. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy éppen az infrastruktúra kiépítése révén gyorsan teret hódító újítás, az elektromotor jelentős mértékben hozzájárult a centrumhoz közeli, hálózatokba szerveződő kis és közepes nagyságú üzemek által meghatározott termelési klaszterek versenyképes és dinamikus fejlődéséhez ezek hagyományos központjaiban, a 6. és a 7. kerületben, valamint a szomszédos külső kerületekben (15., 16., 17.) (vö. 10. ábra). Az emberi és a gépi hálózat így sikeres szimbiózist hozott létre.

21 Az embereket tehát nem minden további nélkül illesztették bele az új város-gépezetbe absztrakt technikai elvek szerint; a korábbi eredetű egyenlőtlenségek, érdekkülönbségek vagy a helyi gyökerű tudásanyag is hatott a gépezet formatervezésére. A technikai infrastruktúra történeti fejlődése tehát azt is megmutatja nekünk, hogy milyennek akarták városukat annak lakói - noha ebben az hatalmasoknak nyilvánvalóan nagyobb szavuk volt. 2i Vö. MEIBL 2003.