Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai
Azzal, hogy láthatóvá tették a Falat, a színes grafiti (vagy művészet) nem engedett teret a nyugat-berliniek azon hajlamának, hogy ne vegyenek tudomást a Falról. A falfirkák nagy része kihangsúlyozta a nyugati politikai vezetők erőfeszítéseit a Fal iránti megvetésük kifejezésére. Ezt világossá tette a Fal és a mögötte álló rendszer számtalan képi és szóbeli megbélyegzése. Árnyaltabban jelent meg a falfestmények témái között újra meg újra a fent említett történelmi anomália ecsetelése. A nyílások és a Fal áttörését ábrázoló képek így a Fal szilárdságának és folytonosságának megtörésére tettek kísérletet. Sok művész a Falon átmászó vagy átugró figurákat festett, mások érzékcsalódást keltő képeket hoztak létre. E falfirkák következésképp az akadály igazságtalan, abszurd vagy mesterséges voltára hívták fel a figyelmet. A Falon található legtöbb alkotás könnyed hangvétele ugyanakkor azzal fenyegetett, hogy elhomályosítják a nyugati üzenetet. Joseph Beuys szobrász, a háború utáni német művészet fenegyereke a hivatalos álláspontot kérdőjelezte meg, amikor a Fal öt centiméteres megemelését szorgalmazta a megfelelőbb esztétikai arányokra hivatkozva. 16 Ez sok kifinomultabb grafiti-müvész számára adta meg az alaphangot, akiknek munkái, miközben nem sok vigaszt nyújtottak az „antifasiszta védőbástya" építőinek, a nyugati és a keleti politikai magatartás kategóriáit egyaránt fölborították. Vajon mi közük van a szerelmeseknek, angyaloknak és fürdőszoba-felszereléseknek a hidegháborúhoz? A Fal művészetként való kisajátításának aktusa úgyszólván annak csúfságából, obszcenitásából, kriminalitásából vett el. A Fal nyugati oldalának kaleidoszkópja egyszerre volt a nyugati szabadság megtestesülése és a nyugati dekadencia kínos bizonyítéka. Míg a korai években a keleti fél meszelte le rendszeresen a Fal nyugati oldalát, 1987-ben a nyugati hatóságok távolították cl sietve az Amerika- és Reagan-ellenes szlogeneket az elnök Brandenburgi Kapunál tett látogatása előtt. A Német Demokratikus Köztársaság számára nem okozott fejtörést, hogy felségterületén hogyan akadályozza meg a grafiti és a vélemény-nyilvánítás más spontán formáit. A hivatalosan szervezett megemlékezéseken kívül a Fal - vagyis a határ ezen oldala nem lehetett szemlélődés tárgya. A keletieket arra kényszerítették, hogy fordítsanak hátat neki, és éljenek „Berlinben, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában", ahogy a várost hivatalosan jelölték. A hivatalos keletnémet nyelvben „Kelet-Berlin" nem létezett, legfeljebb egy távoli, ritkán emlegetett „Westberlinről" tudott, amely üres foltként jelent meg az NDK térképein. A nyugati térképeken ezzel szemben a Falat magát nemegyszer igen nehéz volt megtalálni, s a jelzésére használt vonal alig különbözött a kerületeket elválasztó vonalaktól. Mindkét oldal térképei a tagadás és a vágy teljesítő gondolkodás lenyomatai voltak. Bár a keleti oldalon nem nagyon beszélhetünk a grafiti megfelelőiről, a keletiek Fallal kapcsolatos reakcióiról tudhatunk meg valamit az egy-két évvel korábban disszidált neves keletnémet pszichiáter 1973-ban kiadott könyvéből. Könyve címe kapcsán Dr. Dietfried Müller-Hegemann elmondja, hogy az Berlinben már elterjedt 16 STACHELHAUS 1991. 131. p.
