Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai

bizalma az iránt, hogy a történelem erői az ő oldalukon állnak. A huszadik századi német történelem eseményei azonban új színezetet adtak gondolatainak. A mai történeti bénultság nem az önteltség, hanem a fatalista Angst gyümölcse. A németek egy része attól tart, hogy a múlt vétkeinek súlya elbizonytalanítja honfitársaikat azzal kapcsolatban, hogy mit jelent németnek lenni, és így nem mernek Németország nevében cselekedni. Az így megvádolt németek másként látják a dolgokat: a múlt Németországot a vak bizakodáshoz és így a katasztrófához térítheti vissza. A emlékművek azonban nem mások, mint az emlékezet szelektív segédeszközei: arra bíztatnak bennünket, hogy egyes dolgokra emlékezzünk, másokat pedig felejtsünk el. A emlékmüvek létrehozásának folyamata, különösen, amikor azokat nyílt vita övezi, mint Berlinben is, a közös emlékezetet és a kollektív identitást alakítja. Ez a folyamat azonban nagyon különböző formákat ölthet. Van egy nyilvánvaló különbség a Berlini Fal és egy olyan emlékmű, mint a washingtoni Lincoln Memorial között: az előbbi építőinek nem állt szándékában, hogy emlékművet hozzanak létre, más céljaik voltak. De a Fal is fontos emlékművé vált, amennyiben önálló jelentésre tett szert. Mindkét emlckmütípus - a „szándékolt" és a „szándékolatlan" - egyaránt formát adhat egy város kollektív emlékezetének.

8 A Fal egy olyan emlékezetes kor szándékolatlan emléke lett, amelyben két rivális hatalom egyszerre követelte magának Berlint. A Fal által jelölt megosztottság ugyanakkor a német történelem pusztító korszakából nőtt ki, amely a második világháború alatt érte el tetőpontját. így a Fal - szó szerint és képletesen - a háború, a terror és a megosztás romjain épült. Mára pedig maga is Berlin romjai és emlékei közé tartozik. A Fal - előbb beton, majd emlékmű, végül törmelék - formát ad Berlin és Németország jelenkori történelmének. Az akadály Amikor a keletnémet határőrök és építőmunkások csapatai 1961. augusztus 13-án lezárták a határt Nyugat-Berlin felé, egyúttal a hidegháború egy különös epizódjának végére is pontot tettek. Az ötvenes évek Németországában Berlin volt Nyugat és Kelet egyetlen igazi találkozási pontja. Itt adtak egymásnak találkát a két német állam területére szétszórt családok és barátok. A berliniek átvethettek lábukat az Európa többi részét kettészelő vasfüggöny fölött. Két valuta és két politikai rendszer nehézkes együttélése volt ez, ahol emberek és javak rendszeresen - ha nem is minden nehézség nélkül - közlekedtek a két oldal között. Augusztus 13-án azonban mindez hirtelen megváltozott. Hatvanezer ingázó vesztette el állását. 1961-től kezdve Berlin lakosai és a járművek csak a város egyik vagy másik felén járhattak. A szomszédok nem találkozhattak többet, és lassan eltávolodtak egymástól. 8 A „szándékolt" és „szándékolatlan" emlékművek közti különbségtételt az osztrák művészettörténész, Alois Riegl fogalmazta meg Der moderne Denkmalkultus című könyvében ( 1903). A mű megjelenése angolul Kurt W. Forster és Diane Ghirardo fordításában: RIEGL 1982. 21-50. p.