Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Kőszeghy Lea: Tömeges lakásépítés és várostervezés. A budapesti várostervezés szociológiai elemzése

15 éves program második felétől kezdődően egyre nagyobb a szerepük, a házgyárak által teremtett lehetőségek és meghatározottságok a rendezési tervezéstől a kivitelezésig meghatározták a lakásépítést. Ami a várostervezést illeti, a házgyári program indulásának időszakában (mivel nem lehetett előre látni, hogy mikorra, milyen elemek előállítására lesznek képesek a felépülő házgyárak) a korábban elkezdett rendezési tervek gyors átdolgozására volt szükség. Emellett a házgyárak gyakorlatilag az általuk előállított elemek „számára" történő tervezést tettek szükségessé, ami beépítettségének jellegében lényegesen eltért az eddigi városszerkezettől (beépített-beépítetlen területek aránya, térszerkezet, szintszám stb.) A lakásépítési tervszámoknak a házgyári kapacitás belépésével is számoló emelése fokozódó mennyiségi nyomást jelentett a várostervezés számára a szükséges részletes rendezési tervek elkészítése tekintetében. A tervezők a kezdetektől fogva felhívták a figyelmet a technológia rugalmatlan alkalmazásának veszélyeire is (uniform, szükségletekhez nem jól illeszkedő lakóegyüttesek).

57 Mindezen túlmenően a korszak folyamán végig bizonytalansági tényezőt jelentett, hogy a gyárak mikor, milyen elemek előállítására képesek, többször előfordult, hogy emiatt utólag át kellett alakítani a rendezési terveket. Sokan próbálkoztak a házgyári technológia „megreformálásával", egyrészt új terméktípusok megtervezésével, másrészt átfogóbb értelemben, a technológia rugalmasabbá tételével, kevés eredménnyel, aminek „legláthatóbb" oka a házgyárak és kivitelezők ellenérdekeltsége volt. Ezen túl azonban, egy interjúalany értékelése szerint, a házgyári technológia „megrcformálhatatlansága" valójában az államszocialista rendszernek a gazdasági kényszer által is meghatározott, a tömeges lakásépítés mögött álló alapvető ideológiájából következett: „vannak az államnak feladatai a lakáshoz jutásban, ezt az állam normatív alapon teljesíti, egy kétfős családnak kétfős lakást ad. Ha a feladat egyenlő, akkor miért legyen különböző a lakás? És ha különböző, akkor az lehet, hogy azt jelenti, hogy az egyiknek jobban kedvezünk? Az építészek hiába mondták hogy ez nem jó így, jó, legyen 53 m

2 de nem kell, hogy ugyanúgy nézzen ki, és van a helynek, a városnak is karaktere, meg a lakótelepnek is kéne egy önálló karakter. 'Ha valakinek külön igénye van, az teremtse meg magának', persze ennek a lehetőségei elég korlátozottak voltak".

58 A felépült lakótelepek tehát formailag hasonlóak voltak a nyugat-európaiakhoz, de a mögöttes hatalmi, társadalmi, gazdasági struktúrák eltérése miatt mégis lényeges különbségek mutatkoztak. Egy interjúalany megfogalmazásában: „nagyon látszott hogy egyrészt gazdaságilag más közegben zajlott, másfelől nem diktatúrában. A társadalomnak volt beleszólása abba hogy hova költözik."

51 Ez pedig rugalmasságot, az 56 MOL 288. f. 5/406. őe. Az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának ülése 1966. október 4. A lakásgazdálkodás és elosztás kérdései. Kádár János hozzászólása. 57 BFL XXXV. 1 .a 4/317. őe. Pl. Az MSZMP Budapesti Párt-Végrehaj tó Bizottságának ülése 1969. július 18. A GPO jelentése a budapesti építőipar helyzetéről.; PREISICH 1998. 58 Kaszab Ákos. 59 Finta József.