Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Kőszeghy Lea: Tömeges lakásépítés és várostervezés. A budapesti várostervezés szociológiai elemzése
A Részletes Rendezési Tervek (RRT-k) esetében a fejlesztés-függőség a fentieken túlmenően az építéstechnológiára, gazdaságosságra vonatkozó állami előírásokhoz való alkalmazkodás szükségességét is jelentette. A központi előírások bizonyos esetekben egészen konkrét várostervezési kérdésekben is kötöttségeket jelentettek, ilyen volt például a középmagas és magasházak körül kialakult vita. A 15 éves program, mint szó volt róla, országos szintű irányelvet határozott meg arra vonatkozóan, hogy a foghíjakat leszámítva az állami lakásépítés 3-4 emeletes beépítési magasságot kövessen. Az ennek nyomán született 60/1960. ÉM utasítás csak kivételes, városrendezésileg indokolt esetben, a minisztérium külön engedélyével tett lehetővé ennél magasabb beépítést, tehát a középmagas- és magasházak telepítése, aránya a lakásépítésben az ÉM-el folytatott alku függvényévé vált, ezáltal pedig konfliktusforrássá, mivel a Fővárosi Tanács - városképi megfontolásokból, a városias beépítésre való törekvés jegyében - több középmagas- és magasházra tartott igényt, míg az ÉM költség-megfontolásokból igyekezett ezek számát lejjebb szorítani. A fentiek következtében, a források tanúsága szerint, a rendezési tervek gyakran „túltervezetté" váltak: a jövő társadalmi-gazdasági folyamatait, beruházásait „túlságosan előre ismertnek" tételezve készültek (kevés teret hagyva különféle forgatókönyvekhez történő rugalmas alkalmazkodásnak), szorosan kötődve a népgazdasági tervekben és egyéb állami előírásokban foglaltakhoz (pl. építéstechnológiára, lakásnormatívákra vonatkozóan). Ez a „túltervezés", továbbá egyes állami szerveknek a tanácsi tervezési autonómiát korlátozó jogai (pl. a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium építkezéseit nem kellett engedélyeztetni), 4 " valamint számos egyedi, a korábbi szakmai koncepcióhoz nem illeszkedő beruházási döntés végül a rendezési tervek sorozatos „felülírásához" vezetett. Ez - a városfejlődésre gyakorolt közvetlen hatásain túl - sajátos feszültségeket okozott: az 1960-as ART felülvizsgálatakor regisztrálásra kerültek a nem ART-konform módon beépült területek, fővárosi vezetők pedig, egy visszaemlékezés szerint „bizonyos mértékig a Városrendezési Főosztály hibájának tekintették, hogy nem legális úton-módon végrehajtott változások szerepeltek, szerepelnek a tervben" 44 - miközben mindezt a tervezők maguk sem vállalták fel szívesen, 45 Speciális, „a rendszerbe kódolt" problémát jelentett továbbá a tervezés számára, hogy míg a tervező vállalatok számára fontos volt a tervezendő feladatokat (a rendezési tervezéstől az építési terület teljes előkészítéséig) két-három évvel előre látni, a felépítendő lakótelepekre, lakásszámra vonatkozó végső döntést magukba foglaló népgazdasági tervek nem készültek el ilyen clőretartással (a végleges tervszámok gyakorlatilag a tervidőszakok megkezdése után kerültek megállapításra). Ennek következtében a tervezés sokszor párt- és állami szervek irányelveire, előzetes tervszámaira épülve indult el („lehet előre dolgozni pecsét nélkül is" 46 - ahogyan a gyakorlati útmu43 PRHISICH 1998. 44 Gáspár Tibor. 45 A feszültség az egyik visszaemlékezés szerint személyi konzekvenciákkal is járt, komoly szerepet játszott a VIII. főosztály akkori vezetőjének (Pongrácz Pál) visszavonulásában.
