Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
A VÁROSOK „BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN - Frisnyák Zsuzsa: A telefon térbeli terjedése Budapesten (1881-1912)
pályaudvarának (1891-től Nyugati pályaudvar) szolgáltatásaira rátelepült vállalkozások tulajdonosai nem érzik szükségét a távbeszélőnek. Két egymás melletti szénkereskedés (Bajza utca - Podmaniczky utca kereszteződésében) jelent csak kivételt ez alól. Hasonlóképpen a MÁV pályaudvarának (ma Józsefvárosi pályaudvar) vonzóereje sem tükröződik a telefon terjedésében. A telefon és a főváros kapcsolata (1912) 1912-ben immár hamiinc éve működik a telefonhálózat Budapesten. Az előfizetők száma természetesen évről-évre bővül, minden egyes évben (kivétel 1897) több az előfizető, mint az előző évben. De a növekedés üteme igen hamar, már 1884-től lelassul. 1883- ban még az előző évi létszám 145%-ára nő a hálózathoz csatlakozottak száma. 1884- től 1897-ig ilyen növekedés még megközelítően sem játszódik le: a növekedés üteme már csak 113-118% között mozog. Alig néhány százalékos fellendülést hoz az 1885- ös Országos Kiállítás, sőt az 1887-ben bevezetett tarifacsöldcentésnek 21 is meglehetősen korlátozottak a hatásai. Szélesedő bázisa ellenére a telefon társadalmi beágyazottsága rendkívül alacsony szinten marad. 1910-ben 58, a Magyar Királyság területén működő helyi hálózat közül a népességszámhoz viszonyított előfizetők aránya magasabb Fiumében (3,14%), Zágrábban (2,3%), és Nagykanizsán (2,2%). Budapesten a népesség alig 2,1 %-a előfizető. Azokat a társadalmi kapcsolati hálókat, amelyek a telefon korai időszakában oly világosan megmutatkoztak, az 1912-es telefonkönyv alapján már nem lehet megrajzolni: ehhez már nemcsak túl sok az előfizető, hanem a háló szövetei is összekuszálódnak. Célravezetőbbnek tűnik annak összefoglalása, hol vannak a határok: a társadalom struktúráinak mely szintjeire jut cl a telefon, és hol nem jelenik még meg. A tevékenységek ágazati szerkezete és a foglalkozási viszony szerint vizsgálva a kérdést, nincsenek telefonok a munkáslakásokban, függetlenül attól, mely ágazatban, milyen elismert szakmában és beosztásban tevékenykedik az illető. Főmozdonyvezetők, gépészek nem fizetnek elő távbeszélőre. Hasonlóképpen nincs telefonjuk az iparosok még önállóan tevékenykedő - következésképp megrendelőikkel kapcsolatot tartó - de alacsonyabb státuszú rétegének sem. A távbeszélő névsorban nem szerepelnek varrónők, függetlenül attól, hogy Budapest mely részében éltek és dolgoztak: vélhetőleg azért, mert megrendelőik sem használták a telefont. Ezzel szemben néhány cipészmester (de kerületenként csak egy-kettő) már előfizetője a távbeszélőnek. Feltűnően nagy számban rendelkeznek telefonnal az épület- és lakásfelújítással, korszerűsítéssel foglalkozó iparosok (víz- és gázszerelők, villanyszerelők, bádogosok, asztalosok, kőművesek stb). Vélhetőleg azért kényszerültek minderre, mert ügyfélkörük használta a telefont. 21 Korábban a telefon havi bérleti díja kb. egy mázsa liszt árával volt egyenlő. A beszélgetésekért viszont már nem kellett külön fizetni.
