Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Umbrai Laura: Kommunális kislakás-építés Budapesten 1937-1948

városfejlődés szempontjából kiemelt jelentőségű térségekre - elsősorban a városközpontra - vonatkozott, ahol viszont a magas telekár miatt a kislakásépítés nem volt gazdaságos. Tegyük hozzá, az adómentesség biztosításának nem is lehetett célja a városközpont munkáslakásokkal való feltöltése. Ilyen körülmények között indította meg a főváros a harmincas évek második felében az évtized első jelentősebb hatósági kislakás-építkezését, hiszen ezt megelőzően, a most szerény bővítésre váró Városszéli telep létesítésén kívül, sehol sem történt közületi kislakásépítés. A szükséglakások számának gyarapítása érdekében pedig inkább csak régi, kiadatlan lakásokat béreltek, így a korszakban székesfővárosi kezdeményezésre csak elenyésző számban építettek a szegényebb néprétegek számára ilyen típusú hajlékokat. Itt kell röviden megemlékeznünk az 1936-38-as fővárosi szükséglakás-építő akcióról, melynek keretében 4 helyszínen összesen 1024 szükséglakás épült meg (Ceglédi út 30. 228 db., Bihari út 10—12. 96 db., Gubacsi út-Illatos út „Dzsumbuj" 400 db., Hős utca 300 db.). E lakások létesítésekor fő szempontként szerepelt a városközpont viszonylagos közelsége, illetve az alacsony költségen megvalósítható tereprendezés. Az új telepek sajátossága - a Ceglédi úti kivételével - az volt, hogy a hagyományos szükségtelcpekkel szemben ezeket a lakásokat 4 emeletes, függőfolyosós blokkokban helyezték el. Ezekben az épületekben 2-2 lakáshoz egy szélfogó előtér tartozott, mely magába foglalta a közös WC-t és a kiöntő alkalmatosságot, a főzőfulkével ellátott szoba nagysága pedig 26 m-t tett ki. A lakásokhoz egyébként külön pincerekesz és padlásrész, illetve közös szárítópadlás is tartozott, valamint 14-18 lakásonként egy mosókonyha, emeletenként pedig egy fürdőhelyiség, ahol kád vagy zuhany állt a lakók rendelkezésére. A fentebb leírtak ismeretében a városatyák, Budapest kislakásvagyona és szociális helyzete szempontjából is, egy új korszak nyitányát látták a megindításra váró kislakás-építkezésekben. A szociális indíttatású program megkezdését pedig már csak azért sem lehetett tovább halogatni, mert megfelelő és hatóságilag ellenőrzött, megfizethető bérű kislakások hiányában a nyomortclepeken és szükséglakásokban élő hajléktalanokat nem lehetett kilátástalan helyzetükből kiemelni és a társadalom „hasznos" tagjai közé visszavezetni. Szendy Károly - a kislakás-építések iránt különösen elkötelezett polgármester által is szorgalmazott produktív szociális politikának pedig az volt a célja, hogy ne csak tüneti kezelést nyújtson a rászorultaknak, hanem olyan körülmények köze helyezze őket, amelyek segítségével a segélyezetteket saját lábukra állítva, integrálni tudja a társadalomba. Természetcsen a szándék most sem lett volna elegendő egy ilyen nagy volumenű építkezés megindításához, hiszen ehhez olyan kedvező költségvetési feltételekre volt szükség, amelyek a harmincas évek második felében adottak voltak a városvezetés számára.