Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Ignácz Károly: Fővárosi választások és a törvényhatósági bizottság közgyűlése Budapesten 1920-1945

3. diagram. Az általánosan választott képviselők közül a régi tagok aránya 1920-1945 között választási év Természetesen a két „rendszerváltás" utáni, az 1920-as és még inkább az 1945-ös választások esetében a legalacsonyabb a régi képviselők aránya. 1920-ban a jelentős cserélődést a keresztény pártok sikere okozta, mert soraikban az újak aránya összesítve több mint 85% volt, szemben a kisebbségbe került liberális-demokrata irányzat képviselőivel, akiknek majdnem fele már a dualizmus idején is tagja volt a fővárosi közgyűlésnek. 1945-ben a kevés régi képviselő inkább a fővárosi előzményekre támaszkodó polgári demokrata (liberális) és szociáldemokrata párt révén került be, de a kisgazdák soraiban is találunk korábbi (jobboldali) közgyűlési tagokat. A Horthy-korszak másik három választásánál az arányok jóval kiegyenlítettebbek, de 1925-ben elsősorban a szociáldemokraták fővárosi megjelenésének köszönhetően még jelentős a cserélődés. 1930-ban volt a legmagasabb a régi képviselők aránya, miután a legtöbb mandátumot szerző pártoknál, a KKP-nél és az MSZDP-nél stabil politikusi gárda alakult ki a fővárosban. Ez az MSZDP esetében meg is maradt, 1935-ben a jelentősen csökkentett létszámú közgyűlésbe bekerülők között csak régi képviselőket találunk, míg a szintén ellenzéki egyesült liberális pártnál is csak néhány új tag volt. Gömbös Gyula fővárosi politikájának következtében a jobboldalon viszont átrendeződés zajlott le a két választás között, amely nemcsak a fővárosi kormánypártot (NEP) érintette (a képviselőik több mint 70%-a új volt), de kisebb mértékben a rivális keresztény pártot is. A tanulmány a Politikatörténeti Alapítvány támogatásával készült.