Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Gerhard Dilcher: A város fogalom jelentéstartalma a történeti városkutatás számára

nesz ezt, a városokra és tartományi községekre összefoglalóan, mint a kommunalizmus európai alkotmányos formáját írta le.

31 Ez a fejedelmi és nemesi uralom mellett egy alternatív alkotmányos és társadalmi modellt tár a szemünk elé. Az önigazgatás képessége, a szubszidiaritás elvének megfelelő helyi problémamegoldás, valamint a kereskedővárosok esetében a csere és a pénzhez jutás előmozdítása (lehetővé téve a városúr, az uralkodó és az állam bevételeinek emelését is) azt eredményezte, hogy a kommunális modell a 12—13. századtól kezdve közkedveltségnek örvendett az európai uralkodók körében. Racionális modellként nem volt a helyi hagyományokhoz kötve, hanem átültethető, meggyökereztethető volt, lehetőleg olyan emberek csoportjaival együtt, akik valamennyire már járatosak voltak benne, tehát bevándorlókkal vagy kereskedőkkel. Ezáltal a középkori fejlesztéspolitika legsikeresebb modellje valósult meg. Nem szabad megfeledkezni az egyszerűsített formákról, a kisvárosokról és a vásárhelyekről sem. Ezek gyakran a nagyobb városok között elterülő, szűkölködő városszegény tájakon keletkeztek, alapítás vagy városi jog adományozása útján, és felértékelték vidéküket.

32 Gyakran a kisebb nemesek szívesebben éltek egy polgársággal, kereskedelemmel - ehhez többnyire egy kis zsidó közösség is tartozott - és kézművesekkel bíró kisvárosban, mint egy falu feletti várban. Megmarad a nem nyugati típusú városokkal szembeni különbség. Ezekben, az ókori Kelettől Japánig, a lakosok nem állnak a városúrral szemben, mint szélesebb körű vagy szűkebb önigazgatási- és autonómia-jogokkal rendelkező község. A városi lakosság inkább családokba, klánokba, kasztokba, esetleg kereskedő- és iparoscéhekbe szerveződik, de nem alkot lakóközséget. így ezekben a kultúrákban nem alakulhatott ki valódi polgári rend, amely felölelte a nagykereskedőktől és patríciusoktól a kiskereskedőkön, kézműveseken keresztül az alkalmazott munkásokig és az alsó rétegekig terjedő elemeket. Éppen ez a polgári rend lesz az, amely 1800-tól kezdve növekvő mértékben vette kezébe az európai államok történelmét. Végezetül szeretném megemlíteni az európai polgárság még egy olyan teljesítményét, amely mértékadóan formálta civilizációnkat: a béke érvényre juttatását, az erőszaknak, mint a polgárok közötti „konfliktusmegoldás" eszközének kiiktatását. A középkori társadalmak elterjedt jelensége a háborúskodás, mint a konfliktusok erővel történő, legitimnek tekintett eldöntése. A középkori birodalmakat harcias törzsi népek alapították. A kései középkorban legalábbis a nemesség ragaszkodott a háborúskodáshoz, mint rendi privilégiumhoz. A királyságok formálódó államisága ezzel szemben nehezen tudta érvényre juttatni az erőszak monopóliumát.

33 A polgárok esküjében az első egyesülésektől és conjuratioktól kezdve szerepelt a béke, a pax. Polgárként az emberek között baráti és testvéri kötelék jött létre, amilyen egyébként csupán a vérrokonok között létezett.

34 Max Weber a polgárok szövetkezé31 Lásd a 16. jegyzetet. 32 Ehhez lásd CORDES 2003. 33 Ehhez továbbra is tanulságos BRUNNER 1965. 34 Lásd a „Rechtsgeschichte der Stadt" című fejezetemet: BADER — DILCHER 1999. 373—379. p. (Eid und Friede) és 642-645. p. (Fehde, Rechtsgang, städtischer Friede)