Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Gerhard Dilcher: A város fogalom jelentéstartalma a történeti városkutatás számára
nak a középkorban egyébként elterjedt jogintézményét. A polgári város belső intézményei, amelyekre még a továbbiakban kitérünk, Max Weber számára mindenekelőtt a jog és az igazgatás terén jelennek meg annak a modernség irányába vezető nyugati, occidentális racionalitásnak, fontos alkotóelemeként, mondhatni hatóerejeként, amely aztán a kapitalista gazdaságban, a bürokratikus-jogi alapokon berendezett államban, emellett azonban a természet feletti uralomban és a technikában is kifejezésre jut. A városnak ez a weberi szemlélete más helyet és szerepet jelöl ki számára a történelemben, mint amilyet a klasszikus, individualizáló historizmus tulajdonít neki. 15 Az occidentális város e szemléletben nem úgy jelenik meg, mint a vidékükbe ágyazódó, elszigetelt, egyenként eltérő szigetek sokasága a monarchia és nemesség uralta agrárvilágban, mely az Alpoktól északra a lakosság csupán csekély hányadának volt a lakóhelye. Hanem sokkal inkább olyan modellként, ami nem csak a gazdaság, hanem a jogés államalkotás terén is a fejedelmi állammal egyenértékű, sőt vele szemben bizonyos fokig fölényben lévő tényezőt jelentett. 16 Ezáltal olyan nézőpontot kapunk a történelmi folyamat értelmezéséhez, amely a hagyományos, nemzet- és államközpontú történetíráshoz képest inkább a társadalomból indul ki. Ezt az 1100 táján kommuna formájában kialakuló nyugati várostípust Max Weber számos ismertetőjeggyel írja körül, miután taglalta az általánosabb kritériumokat, mint például a lakosságszámot, sűrű beépítettséget, a gazdaságot és egyéb központi helyi funkciókat. A nyugati város fő karakterjegyei: erődített település, piachely, saját bírói hatóság és legalább részben saját jog, szövetségi jellegű, tehát polgárok közössége, amely rendelkezik legalább részleges autonómiával (önálló normaalkotással) és autokcfáliával, azaz politikai hatalom is megilleti. 17 Már a két utolsó szempont óvatos megfogalmazása is mutatja, hogy nem csupán teljesen önálló városköztársaságok, mint például Velence felelhetnek meg ennek a típusnak, hanem olyan városok is, amelyek valamely király vagy városúr uralma alatt állnak, amennyiben legalább részben megillette őket az autonómia és autokcfália. Max Weber hosszú világtörténelmi kalandozások során, amelyek a régi Kelettől Oroszországon át Indiáig és Kínáig vezetnek, bebizonyítja, hogy ezekben a kultúrákban kereskedők vagy céhek részlegesen autonóm csoportjai léteztek ugyan, azonban sosem volt egy átfogó polgárközösség, amely a város számára jogot alkotott, bírói hatóságot gyakorolt, és saját kormányzati formát alakított ki. Ilyen kormányzati formát fejlesztettek ki viszont a középkori városi kommuna polgárságai, amit Itáliában konzulátusnak, Németországban hasonlóképpen, vagy városi tanácsnak neveztek; mint korábban a görög polisok vagy Róma, amelynek konzulátusi alkotmányából a középkori kommuna nevét és a tisztségekről alkotott fogalmát is átveszi. A nyugati város legfőbb meghatározója tehát a polgárközösség, amely céljait, belső szervezőelveit a város urával és a nemesi környezettel szemben vagy velük együttműködve érvényesíti. Ide sorolhatók tehát, mint már említettem, a 15 Ehhez lásd DILCHER 2003. 16 Ezt átfogó értelemben kiterjeszti a vidéki kommunitások keletkezésére BLICKLE 2000.; lásd még DILCHER 2001. 17 ANippel-féle kiadásban (lásd 13. jegyzet) 84. p., és WEBER 1972, 736. p.
