Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

RECENZIÓK - K. Horváth Zsolt - Lugosi András - Sohajda Ferenc (szerk.): Léptékváltó társadalomtörténet. Tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére Ismerteti: PAPP BARBARA

mányait igyekezett összegyűjteni, és az itt olvasható szövegekkel bizonyára számos hivatkozásban fogunk még találkozni. Gyáni Gábor Felejtés - nemzetállam-építés című munkájában például, melyben a nemzeti identitás kérdésével foglalkozik, rámutat arra, hogy a fogalomhoz szorosan hozzátartozik a befogadás-kizárás gyakorlata, melyben mellesleg a professzionális történetírás is irányító szerepre tart(ott) igényt kánonalakító tevékenysége révén. K. Horváth Zsolt Az ötök jele című írásában a mikrotörténeti vizsgálat („nyomozás") sajátosságairól szól, a történeti tudás kumulativitását elutasító, a társadalmat, illetve a társadalmiságot kölcsönviszonyok összességeként értelmező, léptékváltó microstoria jellemzőit tárgyalja; Fejős Zoltán pedig az „etnográfiai jelen" alkalmazhatóságának lehetőségeit elemzi, megállapítva, hogy a fogalom mégsem elvetendő, ha számot vetünk az időfogalom sokrétűségével, a kutató és a „másik" közös és saját időtapasztalatával. Az első fejezet nyolc tanulmányát^ Régi Magyarország társadalma című rész kilenc írása követi. A várostörténész érdeklődésére is számot tarthat Czoch Gábor tanulmánya, aki a kassai polgárság összetételét elemzi a polgárjogot nyertek nyilvántartási jegyzéke alapján, s arra a megállapításra jut, hogy a 19. század első felében a polgárság származási és foglalkozási jellemzői jelentősen átalakultak. Budapest múltjáról számos adalékkal szolgál Tóth Árpád tanulmánya, aki a reformkori pesti egyesületek zsidó tagságát vizsgálva azt a következtetést vonja le, hogy az egyesületi szerepvállalás az emancipáció, az asszimiláció fontos eszközének számított. A városhoz mint kutatási tárgyhoz talán csak közvetetten kapcsolódik, de mindenképpen említésre méltó Mátay Mónika írása, aki egy debreceni tímármester végrendeletének jogi antropológiai elemzése során az első pillantásra a kegyesség és jószívűség megtestesülésének látszó végrendeletről kimutatja, hogy az valójában miként lehetett a kicsinyes bosszúállás eszköze. Esettanulmánya a makroszintű megközelítés korlátozottságára hívja fel a figyelmet, miközben empirikus átütőerővel rendelkező példával támasztja alá a mikroszintü elemzések létjogosultságát. Sóhaj da Ferenc a kisnemesség mint társadalmi kategória konstruált jellegéről értekezik, s a helyi léptékben elérhető kisnemcsek, kisnemes-vizsgálatok jelentőségét hangsúlyozza. A tér társadalomtörténete címet viselő következő fejezetben is több „városi" tematikájú írás található: a komáromi házassági gyakorlatokról (Kovács Éva), a kiskunhalasi lakótérhasználatról (Granasztói Péter), vagy éppen a századforduló soproni hagyatéki leltárainak alapján megállapítható társadalmi rétegződésről (Güntner Péter). Győri Róbert a modernizáció területi különbségeinek okait kutatja a 19. századi Magyarországon, és a hazai történeti földrajzban eddig nem használt módszer, a gazdasági növekedés vizsgálatára használt, a strukturális és lokális jellemzők összevetésén alapuló shift-share analízis segítségével megállapítja, hogy még a modernizációban elöl járó két régió: Nyugat-Magyarország és az Alföld gyors fejlődésében is eltérő jellemvonások játszottak szerepet. Krasznai Zoltán a történeti földrajz valóban „emberi oldaláról" szól, amikor az első világháborút lezáró béketárgyalások két tekintélyes földrajztudósának: Emmanuel de Martonne-nak és Teleki Pálnak a tevékenységét mutatja be, akik bár magukénak