Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

INTERJÚ - A „Budapest történetének okleveles emlékei" munkálatai az 1950-1960-as években. Interjú Kubinyi András akadémikussal. (Készítették: Kis Péter-Kenyeres István-Petrik Iván)

tatási Osztályán, és a kezébe került az én kikérésem. Nagy botrányt csapott, hogy micsoda disznóság, hogy valakinek magasabb képzettsége van, és szükség van rá, és mi az, hogy nem adják ki. Ma is emlékszem az esetre, az egyik kollégámnak a felesége, aki az oktatási osztályon dolgozott, délben, tanítás után benézett a tanáriba, és közölte, hogy áthelyeztek a Levéltárak Országos Központjába. Átadott nekem egy papírt azzal, hogy holnap utazzak fel Pestre és foglaljam el az állást. Ezek után boldogan összepakoltam, és elutaztam. Másnap aztán a Levéltárak Országos Központjában a személyzeti előadó közölte, hogy „nyet". Hiába mondott bármit is Borsa Iván, a káderes nő hajthatatlan volt. Ekkor elmentem Lederer Emmához, aki előttem felhívta ezt a hölgyet, és a hölgy neki azt mondta, hogy biztos valami disznóságot követtem el Békéscsabán, azért adtak ki. Lederer erre azt javasolta, hogy hívják fel a Békés Megyei Tanácsot, és kérdezzék meg, miért is adtak ki. Ott aztán közölték, hogy azért, mert az egyik elvtárs (nevére már nem emlékszem) a minisztériumban utasítást adott erre. Erről a Levéltárak Országos Központját is értesítették, utólag persze. Ezután 3 hónapig gyakornok voltam, részben az Országos Levéltárban, részben a Fővárosi Levéltárban, majd '52 júliusában Miskolcra kerültem. Közben Gerevich László, a Budapesti Történeti Múzeum akkori főigazgatója egy új Budapest-történet megírását kezdte szervezni. Ehhez kellett neki egy történész, aki az adminisztrációs ügyeket intézi. Gerevich megkérdezett két középkorost, Mályusz Elemért és Györffy Györgyöt, hogy kit tartanának alkalmasnak a feladatra, és mind a kettő, egymástól függetlenül, engem javasolt. Mivel Mályusz tudta, hogy én a cisztercieknél végeztem, ahol Pataki Vidor volt a történelemtanárom, amikor találkoztak, mondta neki, hogy szóljon az apámnak. Apám felhívta Mályuszt, Mályusz meg közölte, hogy jelentkezzek Gerevichnél. Én elmentem Gerevichhez, beszéltem vele fél órát, és mindenben megállapodtunk. Ekkor a BTM engem kikért, és szeptember 7-i határidővel át is adtak, csak az volt az édes, és megint az akkori viszonyokra jellemző, hogy erről mindenki tudott, kivéve engem és a saját főnökömet, Benedekfalvi (Klein) Gáspárt, a miskolci levéltár vezetőjét. Hiába kaptam telefonon értesítést, mivel papír nem volt, Gazsi bácsi azt mondta, hogy ő nem tud engem elengedni. Végül Gerevich botrányt csapott, aminek az eredménye az lett, hogy megint kaptam egy levelet, hogy másnap azonnal jelentkezzek. Ugyanaz történt, mint Békéscsabán, egyik pillanatról a másikra össze kellett pakolnom, és visszajöttem Budapestre. Hozzátartozik a történethez, hogy 1949 után egy csomó történészt kirúgtak, ugyanakkor viszont az akkori vezetés, elsősorban Molnár Erik, abból indult ki, hogy a különböző témákat, amivel eddig a polgári történetírás kevéssé foglalkozott, vagy „rosszul" foglalkozott ugyebár, ezeket újra, modern szemlélettel fel kell dolgozni. Először munkaközösségeket hoztak létre az egyetemi tankönyv elkészítéséhez. Ez aztán meg is jelent, a középkori kötet Lederer Emma, Székely György és Elekes Lajos munkája volt. Alakultak ugyanakkor más munkaközösségek is, ahova viszont válogatás nélkül bevették a régi kirúgott embereket, valamint néhány egyetemi hallgatót. Én is benne voltam két munkaközösségben, egyrészt Györffy történeti földrajzának az előkészítéséhez kellett cédulákat készíteni, másrészt pedig bekerültem abba középkori munkaközösségbe, amelyik a XIV. századi parasztság történetét tárta fel. Itt Székely