Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Beluszky Pál: Az (egykori) szabad királyi városok a dualizmus kori városhálózatban

rosok többsége a 19. század elején környezetéhez, népességszámához stb. viszonyítva jelentősebb gazdasági szereppel rendelkezett, ehhez azonban a kiegyezés után számottevő igazgatási szerepkör nem társult, így relatív jelentőségük csökkent (Nagyszombat, Rozsnyó, Vác, Losonc stb.). Ugyancsak a közigazgatási központi funkció jelentőségére utal, hogy a gazdaságilag kevésbé jelentős városok megyeszékhely funkciót nyervén a dualizmus elején, érzékelhetően előreléptek a hierarchikus rangsorban; ide sorolhatjuk Máramarosszigetet, Nagybecskereket, Lúgost, Szombathelyt, Sátoraljaújhelyt, s a 19. század elején a hierarchia élmezőnyébe sem tartozó Kaposvárt, Zalaegerszeget, Balassagyarmatot, Trencsént, Beregszászt és így tovább. Nagyvárad és Arad előrelépését pedig gazdasági súlyuk növekedése mellett a regionális központok iránti igény számlájára írhatjuk. Az elmondottakat figyelembe véve úgy véljük, hogy a dualizmus évtizedei alatt (vagy akár 1848 óta) a magyarországi városállomány kicserélődéséről nem beszélhetünk, kevés számú város látványos hanyatlásától vagy előretörésétől eltekintve a városállomány meglehetősen stabilnak bizonyult. Természetesen számos esetben a hierarchikus ranghely változása is „lereagálta" a városfejlesztő tényezőkben, az egyes települések igazgatási, forgalmi helyzetében, gazdaságuk fejlődési lehetőségeiben stb. bekövetkező változásokat. Magyarországon - eltérően pl. Angliától, Németország nyugati tartományaitól - a korábbi városállomány modernizálódik, a kedvezőbb helyzetű feudális kori városok váltanak át a polgári (kapitalista) városfejlődési pályára. Mivel azonban néhány kivételtől eltekintve a hazai városok törzsállományának gazdasága „középkorias" jellegű volt (fő funkciójuk a céhes keretek között űzött kézműipar, a piacközponti szerepkör, a szerény bolti-vásári elosztó-kereskedelem stb.), nagy- és középpolgársága jelentéktelen, a városlakók vagyona szerény, a feudális kori városok inkább csak települési (műszaki?) kereteket kínáltak a modem városfejlődésnek, nem saját, szerves fejlődésük eredménye volt a „váltás". „Kívülről" érkeztek a polgári kor intézményei, a sokféle hivatal, a tőke, a polgárság jó része. A szerves fejlődésre legfeljebb néhány oly városunk szolgáltat példát, ahol már a 19. század elején modern, céhes kötöttségektől mentes polgári réteg alakult ki, mint pl. Győrben, Pozsonyban, Pesten, Szegeden, Temesvárott stb. E városokban figyelhető meg a korábban helyben felhalmozódott (kereskedelmi) tőke átáramlása a gyáriparba, pénzintézetekbe. Ha tehát a városállomány - vagy számottevő része - nem is cserélődött ki, a „váltás" létrejött a városállományon belül, mind a funkciókat, mind a helyi társadalom összetételét illetően. Még az olyan nagyvárosokban is, mint Pest, ahol már 1848 előtt számottevő gazdasági bázis, tehetősebb polgárság alakult ki, a 19. század elejének és végének polgársága között személyükben és jellegükben alig mutatható ki kontinuitás. A modernizálódó városokban a feudális kori polgárság mellett - céhes hagyományú kézművesek, kiskereskedők, rendies lateiner-réteg - a dualizmus korának kezdetén elsősorban a modern állami bürokrácia, a tisztviselőréteg duzzadt fel, később szűk polgári réteg is kialakult, s törvényszerűen megint csak a nagyobb városokban az ipari proletariátus. A városi szegénység viszont majd minden városban a lakosság jelentékeny hányadát tette ki (napszámosok, cselédek, altisztek, földmívelők