Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Tóth Árpád: Polgárfelvételi stratégiák és a polgári cím vonzereje Pozsonyban a 19. század első felében

területen, a Német Birodalomban és az örökös tartományokban születettek aránya. A táblázatból kitűnik, hogy az évtizedek során szinte minden kategóriában csökkent a polgárrá váltak aránya az összes vőlegényhez képest, de a visszaesés különösen erőteljes a helyi származásúak körében. Érdekes azt is megfigyelni, hogy az első („háborús") időszakban a Német Birodalomból és a távolabbi magyar területekről érkezettek körében alig mutatkozik eltérés a polgárrá váltak és a vőlegények száma között, ami ha a személyi egybeesés nem is garantált - azt sejteti, hogy a messziről érkezettek jó eséllyel tudtak polgári címet szerezni, s ezzel integrálódni Pozsonyban. Vőlegények és polgári címet elnyertek viszonyát vizsgálni annál is indokoltabb, mert a két eseményt logikai kapcsolat is összeköti: a városi közösség önálló, felnőtt tagjának hagyományosan akkor tekintettek valakit, ha megnősült, saját egzisztenciát alapított - ennek nyoma lehet, ha felvették a céhbe vagy a kereskedő testületbe (kézművesek, illetve kereskedők esetében) -, valamint polgári jogállást szerzett. Innen nézve részint az elemezhető, hogy az így értelmezett felnőtté válás egyes tényezői mennyire szorosan kapcsolódtak egymáshoz, részint az, hogy a sorrendjük hogyan alakult. A 4. táblázat ebből a szempontból mutatja be az evangélikus közösségben élt szokásokat: tízéves szakaszokra bontva tükrözi a megoszlást aszerint, hogy az evangélikus vőlegények az esküvő időpontjában már polgárok voltak-e, csak később lettek azok, vagy nevüket egyáltalán nem sikerült azonosítani a polgárlistákon. 7 A táblázatból kiolvasható, hogy a 19. század első felében meredeken esett a valamikor polgári címet elnyerő vőlegények aránya - az első évtizedre számított 61,4%-ról az 1830-as évekre kalkulált 39,1%-ra. Másként fogalmazva: az 1810-es évektől kezdve többségbe kerültek azok, akik valamilyen kereső foglalkozást folytattak Pozsonyban, ám életük során nem kerültek be a polgárságba; és ez a többség az idő múltával fokozatosan nőtt. (Az 1840-es évekre azért nem volt érdemes ugyanezt a vizsgálatot elvégezni, mert a polgári címet ekkoriban már nem ritkán 10-20 évvel az esküvő után szerezték meg a pozsonyiak, ami túllépi jelen vizsgálat korszakhatárát.) Másfelől az is látszik, hogy ez a csökkenés elsősorban az esküvő idején már polgárjoggal rendelkezők körében érvényesül, míg a címet később megszerzők aránya nem mutat ilyen egyértelmű változási irányt. Harmadrészt önmagában is kiemelendő, hogy a vőlegények mintegy negyede csak esküvőjét követően lett polgár. Az ilyen eseteket úgy is értelmezhetjük, hogy a menyasszony családja nem tekintette a kézfogó feltételének a vőle37 Az anyakönyvek tanúsága szerint létezett egy olyan polgári kategória, mely előzetesen kilátásba helyezte, bizonyos feltételek teljesülése esetére a polgár cím elnyerését. Az ilyen - németül angehender, angelobter vagy angemeldeter Bürger néven említett - polgárok jellemzően kézművesek voltak, és valószínűleg a remek elkészítése vagy bizonyos idő eltelése után nyerhették el a teljes polgári jogot. (A pozsonyi városi tanácsi jegyzőkönyvek szerint olykor praestitis praestandis - kb. a kezeskedésre mint garanciára hivatkozva -- vettek fel polgárokat; a két fogalom viszonya tisztázásra vár.) Az ilyen eseteket a táblázatban a leendő polgárok közé számítottam. Előfordultak olyan esetek is, amikor az anyakönyvben egyszerűen Bürgerként megjelölt személyek valójában csak hónapokkal vagy évekkel később tették le a polgárcsküt, tehát valójában ők is „feltételes polgárok" voltak, ám ezeket a „hibákat" figyelmen kívül hagytam, nem korrigáltam.