Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)
IN MEMORIAM BENDA GYULA - Benda Gyula: A nemesi communitas és a nemesi jogú népesség Keszthelyen
zött is meghatározható a nemesek aránya. 1787-ben a kataszter mezővárosi háztulajdonosainak 14 százaléka volt nemes, 1846-ban pedig 18 százaléka. Hasonló emelkedést mutat a számítás 1810-rc és 1826-ra. Mindezek a nemesség arányának kisebb emelkedését mutatják. A házasságkötéseknél a vőlegények között a nemesek aránya a 18. század közepi 8 százalékról 9-10 százalékra emelkedett, ez alátámasztja a kisméretű aránynövekedést. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a honoratiorokkal, akik mind a kataszterekből, mind pedig a szavazók közül hiányoznak (de az 1836. évi koronázási ajándék kivetésénél megtalálhatók), a nemesi jelenlét még szélesebbnek vehető. Alapjában azonban nem történt nagy változás a nemesség súlyát illetően. A város társadalmát vizsgálva a nemességet illetően egy elvi és egy gyakorlati kérdést kell először megválaszolni. Elvi kérdés az, hogy mennyire különült el társadalmilag a nemesi és a mezővárosi népesség, kell-e (értelmes-e) külön nemesi társadalomról beszélnünk. Gyakorlati kérdés pedig az, hogyan küzdhető le a nemesi forrásanyag gyökeresen eltérő jellege. A rendi társadalomban, a hazai jogrendszerben nem tagadhatjuk a privilegizált nemesség sajátos elkülönülését. A nagy létszámú hazai nemesség tagoltságának leírásakor is megfigyelhető a társadalom egészének elemzésekor leírt zűrzavar, a világos szempontok és fogalmak hiánya, a szemléleti síkok egymásra csúszása. Minden elemzés kiindulópontja az egységes nemesség jogi tétele, amit minden szerző fikciónak tekint. A nehézség abban rejlik, hogy ez a „rendi jogállás" képezte tömb, hogyan bomlik részekre. Egyrészt világos, hogy a tényleges joggyakorlat is koronként tagolta a nemességet. A tagoltság sokféle lehetett s eltérő szinteken jelenhetett meg. Vizsgálatunk szempontjából az a szint érdekes, ahol a keszthelyi nemesség mindennapi tapasztalata helyezkedik el. Ennek egyik eleme, hogy a dominus, perillustris dominus réteg elkülönülése bevett gyakorlat volt (ezt mutatja az anyakönyv is, de szimbolikusan ezt mutatja a nemesi összeírások rendje is). Másik elemként viszont a kisnemesség megtapasztalt helyzete említendő. A végvárban nem különült el, a katonaság, a hajdúk közös identitása a későbbi tanúvallomások szerint erősebb volt a nemesi különállásnál. A 18. század elején él a taxás nemesség fogalma, ami valószínűleg a mindennapi életben is megélt különbségeket jelentett. A nemességigazolások, az 1740-es évek nemesi felkelése erősíthette a nemesi szolidaritást, de a taksafizetés megint majd egy félévszázadra tagolta a helyi nemességet. A napóleoni háborúk, majd 1819-től a nemesek fejenkénti szavazásának elve megint inkább a szolidáris közösséget domborította ki. Megbontotta viszont a helyi nemességet a jobbágy telken élők megadóztatása. Vörös Károly összefoglalóan a 19. század elejéről írva egyrészt e nemesi jogok egyenlőségét hangsúlyozza „a hatalmas főúrtól a szegény bocskoros nemesig", másrészt rámutat arra, hogy „a nemesség mind az előjogok, mind a vagyoni viszonyok szempontjából egyre jobban differenciálódott." Megfogalmazása szerint: „A nemesi jogok összessége a nemesség perifériájára szorult rétegek számára korunkban lassanként már kezdett megcsorbulni." 22 A keszthelyi kisebb nemesek számára a jogok 22 VÖRÖS 1983. 486-487. p.
