Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Bácskai Vera: „... a királyi városok által palléroztatnak az országok..."

kétségtelenül felülmúlta még a jelentősebb gazdasági szerepkört betöltő s viszonylag kiterjedt önkormányzati jogokkal rendelkező földesúri városokét is. Az új városok megjelenésével ez a korábbi, többé-kevésbé egységes összetétel módosult. Zombor, Újvidék, Szabadka várossá válásával megszaporodott az elsősorban mezőgazdasági árutermelésből és árucseréből élő „mezővárosias" városok száma, amelyek, hozzászámítva a jellegében hasonló Szegedet és Debrecent, a királyi városoknak immár több, mint 10%-át, népességüknek a 18. század végén egyötödét, a 19. század első felében már csaknem egyharmadát tették ki. Azaz erősen csökkent a korábbi évszázadokban fennálló jelentős különbség az elsősorban ipari és kereskedelmi tevékenységet folytató szabad királyi városok és a főleg az árutermelő mezőgazdasággal foglalkozó mezővárosok között. S ezzel egyúttal felhígult a szabad királyi városok korábban viszonylag egységesen urbánus városképe, hiszen a frissen várossá emelt „agrárvárosok" épületei, városszerkezete a mezővárosokéhoz állt közelebb. A változást az is érzékelteti, hogy ezek az újonnan városi rangra emelt települcsek rövid idő alatt az élre kerültek a városok népességszám szerinti rangsorában is. Debrecen, Szeged, Szabadka a 18. század végétől stabilan őrizte helyét a 10 legnagyobb város között, Buda, Pest, Pozsony társaságában, de e rangcsoportba tartozott a 19. század első felében a városi privilégiummal fel nem ruházott Kecskemét, Hódmezővásárhely és Miskolc is. A nagy népességkoncentráció a városiasság fontos, de nem egyedüli jellemzője - különösen a korabeli Magyarországon nem -, a népességszám szerinti rangsor alakulása mégis jelzi a szabad királyi városok kiemelt helyzetének megrendülését. Különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a városi szerepkört betöltő mezővárosok népességnövekedése is valamivel gyorsabb volt, mint a szabad királyi városok összességéé. A szabad királyi városok, mint speciális városcsoport szerepének csökkenését jelzi az is, hogy egy sor kisebb város a 19. század első felére kiesett a funkcionális városok sorából, vonzása a vidéki lakosságra elenyészett, azaz büszke címe ugyan megmaradt, de nem töltött már be városi szerepkört. A szűkebb Magyarország területén fekvő szabad királyi városok közül mindössze 23, azaz durván a fele töltött be központi helyi városi szerepkört, további 12 csak korlátozottabb piacközponti funkciót gyakorolt, három pedig csupán más településekkel közösen tudott vonzást gyakorolni vidékére. Bélabánya, Modor, Ruszt és Szentgyörgy pedig semmiféle városi funkciót nem töltött be. Ez utóbbiaknál semmilyen adat nem utal arra, hogy valamiféle speciális - kulturális, igazgatási, vagy forgalmi - funkciót (mint amilyet pl. a kikötőhely Mohács, vagy az iskolaváros Sárospatak) betöltöttek volna. A kiváltságos rendi állás tehát önmagában nem volt elegendő a valóságos városi szerepkör fennmaradásához. Ugyanakkor a városi hierarchia csúcsán levő 35 városnak több mint a fele közülük került ki, míg a jelentéktelenebbeknek csak 16%-a. Azaz, kedvező közlekedési, gazdasági feltételek esetén kiemelt jogi státuszuk is hozzájárult felemelkedésükhöz, de kétségtelen, hogy a 19. század elejére a szabad királyi városok, mint speciális, kiemelt rendi státust élvező városcsoport elvesztette vezető szerepét a városhálózatban.