Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Pál Judit: A szabadság ára. Szatmárnémeti harca a szabad királyi városi rangért a 18. század elején

reménytelennek. Úgy gondolták, hogy a kapcsolatok és a „discretizálás" hálójában számukra is marad mozgástér, ha ügyüket egyelőre nem is sikerült megvédeni. A Habsburg Monarchiában és főként Magyarországon a 18. század elején még csak a kezdeti szakaszában tartott egy funkcionális bürokrácia kiépítése, amely lehetővé tette volna a hatalom hatékony gyakorlását. Ennek keresztülvitelével a 18. század során folyamatosan próbálkoztak, hogy a század végén II. József érje el az első igazi sikereket, elkeseredett ellenállást is kiváltva. Történetünk idején Szatmárnémeti a még gyengén kiépült bürokrácia réscin keresztül próbálta meg saját érdekeinek érvényesítését, kihasználva a különböző központi szervek illetékességi körének átfedéseit is. Károlyi hatalmi pozícióját, kliensi hálózatát, kapcsolatrendszerét ellenfelei és mindenek előtt a diseretio segítségével kísérelték meg semlegesíteni. Károlyi tulajdonképpen ugyanahhoz az eszközhöz nyúlt, és egyszerűen ráígért, ha úgy tetszik „überolta" a város ajánlatát. Szatmárnémeti végső soron elérte legfontosabb célkitűzéseit: a szabad királyi városi rangot és a kincstári javak megváltását. Csak a Károlyiakkal való harcot vesztette el. Ennek során azonban a város elérte, sőt túllépte gazdasági teljesítőképességének határait.

100 Tekintettel kell lennünk a korabeli magyarországi állapotokra is: a Habsburgok várospolitikája a 17. század folyamán megváltozott. A 18. században a városok már gyakorlatilag nem játszottak politikai szerepet, és gazdasági jelentőségük is messze elmaradt az arisztokrácia gazdasági potenciálja mögött. Szatmárnémeti hiába érvelt többször is azzal, hogy mint „peculia regia" közvetlenül a kincstárnak hajt hasznot. Károlyi fontosabb „kliens" volt a központi hatalom képviselői számára; a töröktől frissen visszahódított területeken több uradalmat is zálogba vett, illetve megvásárolt, tehát több kölcsönösen előnyös üzletet is kötött ezekkel a hivatalokkal, illetve hivatalnokokkal. A szatmári követek mozgástere meglehetősen szűk volt. A harcnak volt egy szimbolikus vetülete is. Magyarország alkotmánya a nemesi kiváltságokon nyugodott. Ezt megkérdőjelezni - még egy viszonylag jelentéktelen, konkrét esetben is - kellemetlen következményekkel járhatott. A város új kiváltságai álltak szemben a Károlyiak régebbi nemesi jogaival. Az eset nem volt egyedi, hasonló példákat hosszan tudnánk sorolni. Egyedivé a konkrét próbálkozások, körülmények, módszerek, emberi sorsok teszik. Végül nagyon sok kérdés marad nyitva: ha a diseretio volt a döntő, akkor mennyit nyomott a latba Károlyi hatalma, presztízse, kapcsolati tőkéje, kliensi hálózata ebben a hatalmi játszmában? Melyek voltak az információáramlás mechanizmusai? Milyen loo Szatmárnak például 1707-ban 6333 Ft bevétele, 3771 Ft kiadása, tehát 2562 Ft tiszta jövedelme volt. A „szabadság ára" tehát mintegy 16-szorosa volt az évi tiszta jövedelmének és kb. 6,5-szerese a teljes évi bevételnek. A teljes árat részben a források, részben a további kutatások hiányában nem tudjuk megállapítani, ugyané miatt a pontos arányt sem. Az eredmény mindenképpen a város súlyos eladósodása volt, de ez általános jelenség a 18. századi magyarországi városok esetében. Érdekes lehet az összehasonlítás egy nyugat-magyarországi várossal. Kőszeg korábban, a 17. század közepén „vásárolta meg" a szabadságát. Az „ár" a városi bevételek 7,9-szerese (ha a követek kiadásait is beleszámoljuk, akkor majdnem 10-szerese) volt. BARISKA 2000. 101. p