Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Pál Judit: A szabadság ára. Szatmárnémeti harca a szabad királyi városi rangért a 18. század elején
is, hogy szabad királyi városként a református városnak nagyobb szabadsága és mozgástere lehetett, mint a buzgó katolikus főispán, Károlyi Sándor által igazgatott megye fennhatósága alatt. Szatmár és Németi, a két ikerváros a 18. század elején éppen a szabad királyi városi rang megszerzése kapcsán egyesült, a kiváltságlevelet már az egyesült város kapta. Valószínűleg a nehéz anyagi helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy Szatmár és Németi együtt próbálkoztak, felmérték, hogy így esélyeik nagyobbak, mint külön-külön. A Bécsbe és Pozsonyba küldött követek közül is az egyik mindig szatmári, a másik németi volt. Fő forrásunkat azok a levelek képezik, amelyeket a városi követek küldtek haza Bécsből, illetve Pozsonyból 1713-1715 között. A követjelentések sajnos hiányosak, egy részük valószínűleg elkallódott, mert bizonyos időszakokról nincs információ. Két korabeli feljegyzésből tudjuk, hogy a megmaradt levelek Váradi Mihály, illetve Ladányi Ferenc jegyzők halála után a hagyatékból kerültek a városházára. 9 Az 1712-ben megszerzett kiváltságot 1714-15-ben az országgyűlésnek kellett szentesítenie. A fő ellenfél azonban a környék leghatalmasabb ura és az országgyűlés egyik hangadó személyisége, Károlyi Sándor volt. A kuruc felkelés leverése után az első országgyűlést 1712-ben hívták össze, ez azonban a pestisjárvány miatt félbeszakadt, csak 1714 őszén folytatódott és 1715-ben fejeződött be. Az 1712-15. évi országgyűlés törvényei látszólag biztosították Magyarország kormányzati önállóságát, de a visszahódított területek berendezésébe a rendeknek kevés beleszólása volt, az uralkodó szabad kezet kapott vallási ügyekben, és a hadiadó kivetése is egyedül az ő hatásköréhez tartozott. Ez utóbbi szinte elviselhetetlen terheket rótt az adófizetőkre. Amúgy pedig, a törvény előírásaival szemben, a magyar kormányszervek egyre inkább a hasonló nevű és rendeltetésű központi kormányszervek befolyása alá kerültek. A városok autonómiáját a 17. század végétől fokozatosan nyirbálták. Az 1687. évi országgyűlésen megtiltották a szabad királyi városok számának emelését, az országgyűlésen a városoknak amúgy is csekély volt a politikai súlya. A 18. század elején azonban mégis sikerült egy sor városnak elismertetni régi kiváltságait és megszerezni a szabad királyi városi címet. Ez jórészt az udvar pénzhiányának volt köszönhető; a kamarák megragadtak minden alkalmat, hogy pénzbevételre tegyenek szert, és a szabad királyi városi rang megadása jó jövedelmi forrás volt. 10 Szatmárnémeti is régi kiváltságaira hivatkozva kérte a rangemelést, és mind a szepesi, mind a magyar kamara támogatta is ebbeli törekvéseit. A tanácsi jegyzőkönyv megörökítette az utókor számára, hogyan küldtek követeket Bécsbe a szabad királyi 9 Az egyik csomóra például ez volt írva: „Ladányi Ferenc uram holta után maga hazáiul idehozott levelek." KL F 20, 1714/440. 10 Az államadósság 171 l-ben mintegy 49 millió forintra rúgott. Ez részben magyarázza, hogy miért volt könnyebb és „olcsóbb" a szabad királyi városi rang megszerzése a 18. század elején, mint a 17. század második felében.
