Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Bariska István: Nyugat-magyarországi szabad királyi városok a 17. századi rendi hierarchiában. Különös tekintettel az egykori Habsburg zálogvárosokra

7. A két város ezáltal a magyar rendi hierarchia tagja lett. Nem volt egyszerű, hiszen minden olyan jogi vagy természetes személlyel szemben biztosítani kellett magukat (vármegye, főrendek stb.), akik egyébként az óvásra jogosultak voltak. Hogy mind Kismarton, mind Kőszeg teljesíteni tudta a vele szemben támasztott követeléseket, annak megvolt a maga magyarázata. Kismartonnak az Esterházy, Kőszegnek pedig a Széchy család kiváltságolt mezővárosi állapotából kellett magát kiváltani. Nyugat-Magyarországot a háborúk és a felkelések az ország többi részéhez képest viszonylag megkímélték a török korszakban. Ám nem kerülhette el a „pénzmérleg lebillenése és koppanása kor" (a „Kipper und Wipper-korszak") pénzrontása, azaz a harmincéves háború fedezésére kiadott kis nemesfém tartalmú pénzek forgalomba hozatalának következményeit. Ha valami magyarázatot ad a Kőszeg, illetve Kismarton iránti érdeklődésre, mind az udvarban, mind pedig a rendek között, az éppen a városok bortermelő mivoltának szólt. Mind a kivetett adók, mind a felvett kölcsönök, mind pedig a szabad királyi várossá nyilvánítás mögött ennek az ágazatnak a teljesítménye állt. Azaz a szabadság, a rendi hierarchiába kerülés árát jelentős mértékben a borral fizették meg. Még a kifizetett készpénz fedezetét is a bortermelés biztosította, miközben a bár fizetőeszközzé vált. A Magyar Királysághoz visszacsatolt, továbbá szabad királyi várossá emelt, azaz a ország és a vármegye rendjei közé emelt Kismarton és Kőszeg becikkelyezésére 1649-ben került sor. Ám ezt követően is képessé kellett válniuk arra, hogy a rendekkel szemben megőrizzék pozícióikat. A rendi ország azonban többször bizonyította városellenességét. Kismarton és Kőszeg jövedelmei ugyanakkor ettől kezdve nem az alsó-ausztriai kamara bevételeit gyarapították. A két város a rendi országba integrálva elkerülte, hogy lefelé csússzon. Ám, elgondolkodtató, hogy akkor kerültek a városhierarchia legmagasabb fokára, amikor a városok ügye maga is krízishelyzetbe került. A 16-17. század ugyanis egyfajta refeudalizációs folyamatot gerjesztett. Jellemző erre a folyamatra, hogy inkább a polgár kért bebocsátást a nemesség rendjébe és nem fordítva. Egy kérdéssel élve az mondható, vajon e kél város esetében a kollektív nemesség elérése ekkor korszerűnek számított? Hiszen mind az igazgatási rendszer, mind az a pénzügyi rendszer, amelyből kilépve újra Magyarországhoz csatolták ezeket a városokat, akkor már korszerűbb intézmények voltak.