Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Reprodukciós felvételek - HUNYADY SÁNDOR: Az alvilági kérő
A homlokán egy, az állán két nagy, sörtés szemölcs barnállott. A szájában porcellánfehéren ragyogott hamis fogsora. Ilyennek képzel az ember egy méltóságára adó, berlini zongoratanárnőt, aki szeret szigorúan bánni a növendékeivel. (Hunyady Sándor: A vöröslámpás ház. Budapest, 1931. 5., 6., 10., 11.) Az alvilági kérő HUNYADY SÁNDOR Valószínű, hogy a pénzért kapható nők piacán éppen a legkomiszabb szemét kerül fölül. A legönzőbb, a leghidegebb, a legszemtelenebben követelő. Persze elég hozzá egy kis butaság, lustaság vagy falánkság, hogy lent maradjon a sors mélységeiben az ilyen lány. Mégis legtöbbször valami ijedten rejtegetett kicsinységi érzés a sikertelenség oka. [...] Ebbe a szalonba is Freud kellett volna... De elég sem lett volna Freud, maga Jézus kellett volna hozzá talán, hogy jóságos szavával visszaadja a kilenc mindenbe belényugodott, csipogó lány emberi önérzetét. [...] Olyan zaj volt a szalonban, mint egy madárkereskedésben. A lányok kotkodácsoltak az asztal körül. Válogatottan szép lányok voltak, fiatalok. Szőkék, barnák, feketék, mindenféle gyártási árnyalatban, amit csak kínálhat Erdély. Volt közöttük ritkaságnak, egy lángvörös hajú, szeplős félbolond zsidólány is, akiről minden társnője tudta, hogy mérgeket dugdos a fiókjában. „Ha huszonnégyéves lesz, be fogja venni. Megesküdött rá, hogy nem fog megöregedni.” A nappali világosságában, az álom után, kipihenve, frissen, festéktelenül, koszorúba csavart hajjal vagy bekötött fejjel [...] olyan csinosak, kedvesek voltak e lányok, hogy szinte meg kellett rendülni példátlan olcsóságukon. A Grand Café „Maláta” nagykávéház a kültelken volt. Fontos és sűrűn lakott, de rendkívül szegény, piszkos uccában. A sarki rendőrposzt állandó gyanúval nézte a kávéház bejáratát. Züllött kávéház volt a „Maláta”. Asztalai körül látszott meg legjobban, hogy termeli a nyomor a bűnt. A törzsvendé516
