Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Színmélység - SOMLYÓ ZOLTÁN: Versek egy rossz leányhoz
elég eljátszania az öngyilkosság komédiáját s ezzel már véget vet annak a tervnek, amelyet csak egy betegesen bágyadt fellobbanás sugallt. Felhajt valami ártatlan álomitalt, elkezdi játszani a megmérgezettet s a báró kétségbeesetten telefonoz orvosért, mindenfelé. Kettő is érkezik: elsőnek egy orvoskisasszony s utóbb a nagyhírű tanár. Látják, hogy semmi baj; ráérnek csevegni. Az orvoskisasszony asszisztens szeretne tenni a tanár mellett, akibe szerelmes; előadja a kérését, de ezzel a tanár elutasítja, mert úgy találja, hogy a kisasszony nagyon is elcsúfítja magát. Aki bagolynak öltözködik, aki úgy jár, mintha púpos volna és aki minduntalan a körmét rágja: nem lehet asszisztens. Azt ajánlja az orvoskisasszonynak, akiben egyébként megbecsüli a derék, munkás embert és a kiváló orvost, hogy gondozza jobban a külsejét [...] Bánja is ő, hogy a kisasszony jó, erényes és hogy kanállal ette a bölcsességet! Legyen szép és akkor majd lehet beszélni az asszisztens- ség kérdéséről. Éppen jókor. A nélkülözéshez szokott orvoskisasszonyt a körülötte látható fényűzés olyan vágyakozásokkal töltötte el, amelyek, ha a megjelenéséből ítélhetünk, most először kísértik, vagy amelyek teljesedéséről mintha már régen lemondott volna; irigykedni kezd, látva, milyen kevés kell ahhoz, hogy valaki, mint kinevezett démonka, térdig járhasson a rózsában, még csak az kell neki, hogy az imádottja is így beszéljen hozzá. „Legyek szép? Viselkedjek kokottosan? - gondolja. - Hiszen annál semmi se könnyebb! Ez csak finom dessous-k, fésülködés és decolletage dolga. ” És nyomban átalakul, kicsinosítja magát, várja a galambját, mindenkivel kacérkodni kezd s úgy beszél, mintha csakugyan kokott volna. A tanárnak nem kell ennél több, s miután meggyőződött róla, hogy az orvoskisasszony csak játssza a kokottot, nem teszi meg asszisztensévé, hanem feleségül veszi. [...] Hogy a nő igen tanulékony és hogy a szerelmében sértődött leány, amikor küzdeni akar a boldogulásáért, csodákra is képes, ez igaz; de a modern csodákhoz idő kell s az a Theodora, aki úgy lép be, mintha szerelmet is csak a tudomány iránt érezne és nehány rövid pourparler15 után azzal megy ki, hogy modellt fog állam egy szobrásznak, akit most látott először: csakis Meseországból kerülhetett elő. Az életben az orvoskisasszonyok nem érkeznek ilyen messziről és nem mennek el ilyen messzire. [...] (Nyugat, 1911. 2. sz.) 15 Azaz: „tárgyalás”, „megbeszélés". 492
