Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)

Színmélység - BARRA ERZSÉBET: Egy nő, aki nem tud nemet mondani. Egy színházi görl tündöklése és nyomorúsága

idegen férfiakkal és még jobban megijedt, ha elképzelte, hogy talán nemsokára egyszer elmegy egy ilyen utcai ismerőssel. És ha elment egyszer, akkor elmegy majd másodszor is, és ha már ilyen, akkor minek is a színházi erőlködés, akkor legokosabb lenne nyíltan és szabályszerűen kiállani az utcasarokra. De ilyesmi csak az egyedüllét legelkeseredettebb perceiben szomorította. Egyébként ragaszkodott a színházhoz, sőt mostanában még tanult is. És nagy igyekezettel kacérkodott a filmmel.

A színházhoz esténként bejárogattak az újságírók és szívesen vették, ha a csinosabb lányok kicsit körülcirógatták őket. Egyik-másik színházi rovatvezető egyszer egyik, máskor másik lánnyal hosszabb időt is eltöltött valamelyik folyosó sötét sarkában. Mostanában Juci is ezeknél az újságíróknál próbálkozott. Határozott sikere volt. A színházi újság ifjú munkatársa hálából leközölte Vitéz Júliának, a Fővárosi Revüszínház tehetséges kezdő tagjának a fényképét. A fényképet az ifjú munkatárs egy fényképész barátja készítette, természetesen szintén ingyen, csupán egy kis fogdosási honoráriumért.

A felvétel remekül sikerült. A képen Juci még sokkal szebb volt, mint az életben.- Akár valamelyik amerikai sztár - mondta a munkatárs és a fényképész felbuzdulva a sikeren, hajlandónak mutatkozott Jucit máskor is fotografálni. Szó volt mindenféle reklámképekről, amin állítólag remekül lehet keresni, és lehet, hogy a fényképész remekül keresett ezeken a reklámokon, mert Jucival hol trikókombinéban, hol fürdősapkásan lehetett találkozni a legkülönbözőbb üzletek kirakataiban, de Juci egyetlen fillér modelldíjat nem kapott a fotográfustól. Igaz, hogy lassanként összegyűlt egy halom fénykép, és Juci már minden elképzelhető beállításban meg volt örökítve.

Amikor aztán egyszer a fényképésznek éppen semmiféle reklámfotogra- fálnivalója nem volt, azzal a ragyogó ötlettel lepte meg Jucit, hogy csináljanak aktképeket.- Nem bánom - egyezett bele Juci -, hiszen a szégyenlősdin már igazán régen túl volt - de akkor fizessen.

A fényképész húzódozott. De Juci nem volt hajlandó ingyen az időt tölteni és fárasztó pózokban törni magát. Végül is megegyeztek valami nevetségesen kis összegben. De ez is jobb volt, mint semmi.

Juci délutánonként járt be a fényképészhez. Egy héten keresztül készültek a különböző aktfényképek. Amikor Juci egy este elvitte a képeket megmutatni az újságírónak, az csak annyit kérdezett:- Na, aztán már volt valami... úgy értem, te és Bice jóba vagytok? Csak vigyázz, nagy disznó az öreg! Ha legközelebb felvételre mész, telefonáljatok, én is odajövök.

614