Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)

Portrék – Lágy fényben - A zongora. Románc

aranyt pisiltek és habot kakáitok.

Ti vagytok nekem a láz és a vakság, ti cukraim és gyilkos mérgeim, tejen hízott kis rózsaszín malackák, patkánykák, gyíkok, édes férgeim, csiklandozzatok, ne hagyjatok árván, takarjatok be, hogy senki se lásson, violaszemetek legyen a lámpám, a testetek legyen meleg kalácsom.

És hogyha majd őszen, lerongyolódva, az ablakotokon bezörgetek, eresszetek be rongyos ágyatokba, az agg költőnek adjatok helyet.

(Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei. 2. köt. Kiad. Vargha Balázs.

Budapest, 1911. 261.)

A zongora

(Románc)

Egy kedves, vidám sárga házba, Melynek tisztes volt a kora,

Állt megkopottan, elcsigázva,

Egy hosszú, barna zongora. Naponta, ha leszállt az este Sok úr e házat fölkereste Es itt táncoltak és szerettek, Bajt, bánatot, gondot feledtek.

Míg így ledéren folyt az élet, Csattant a csók, folyt az aszú,

A zongorán (ó nincs kímélet!) Rágott kegyetlenül a szú.

Hát végül tönkrement egészen, Se egy hang se szállt belőle épen. A ház úrnője szólt: ebadta!

S a zongorát másnap eladta.

580