Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Portrék – Lágy fényben - SOMLYÓ ZOLTÁN: Szűz Miléva
így kezdődünk és így halunk halált! Boldog, ki nyitott kehelyre talált! De százszor boldog, ki vágyó szívét zárt liljom szirmán szakíthatja szét!... 7 És minden este odavitt az út. A zárt kehely mindjobban meglazult. Gyűjtöttem csókját, mint pénzit a fösvény s kinyílt a telt csipők között az ösvény, ahol kezem remegve, félve járta vadorzó útját a tilos határba. O, országok országa: női test! Nincs rajtad út, mely vinne egyenest. Csak csupa rejtek, csupa kerülő. És mind egy dús ligetben eltűnő... És csupa völgy és csupa meredély, hol siklókon kúszik a szenvedély; és hol kiszárnyal, hol meg elcsúszik, és jaj néki, hogyha megalkuszik! A vér csak körbe tart, míg jő a tőr és víg sikollyal fölhasad a bőr. S a rabnak tartott vér felszabadúl a titkos, rejtett csatornák alul. És könnyön, kéjen hetykén tipor át, a napvilágra hozva bíborát... 8 A gyilkos, aki éles tőrt szorongat s öldöklő vágyat szíve rejtőkén, álarcot visel még a két kezén is — ó, emberek, ily gyilkos voltam én! Megbújva jártam feszült szomjúságom zúgutcájában félve, remegőn, hogy vad mohóságomnak ferde fénye elömlik majd a vágyva vágyott nőn. 575
