Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Portrék – Lágy fényben - SOMLYÓ ZOLTÁN: Szűz Miléva
Amíg a hűség nem köti a testet, az önsanyargatás oly szép halál! Miléva teste volt mindég előttem, vajvonalakkal rajzolt szűzi kép; és elképzeltem őt az esti csöndben, mikor ártatlan ágyába belép... És elképzeltem ébren őt, meg alva, meg fekve is, meg ülve, százszor én. S a testem őrült táncra kényszerítő a bírhatása, kínok éjjelén. O, hányszor indult el kezem a mélybe, hol átkozott csatornán forr a vér, hogy önvelőm korbáccsal ösztönözve, kergessem oda, hova el nem ér... A szörnyű férfibűn pirítá arcom és izmaimra ólomsúlyt rakott. Es önnön két kezemet meggyűlölve - a vágy másnap új korbácsot kapott. E korbács ott van minden férfiágyban, kezébe veszi minden férfi azt. És letagadni: gyávaság, hazugság a pokolmélyben e halvány vigaszt! 5 I lu 1 lőtt a hó, fehéren állt a város, mint egy menyasszony, aki megfagyott. Megfenyegettem vágyó két kezemmel a sok bezárt, függönyös ablakot. És mint akit a tenger tág mezőjén egy szemafornak lidérclángja von: szaladva mentem el egy szürke házig s felrohantam a lépcsőfokokon. O ottan állt. És várt... Vajon reám várt? El nem árulta, csak kezet adott. S én: vad pióca teste száz nyílásán, szívig kinyílva, némán álltam ott. A kályhában a szén vörösen izzott és ránkvetette ördögi szemét. 573
