Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)

Portrék – Lágy fényben - PEKÁR GYULA: Mademoiselle Vénus

hitvány testemet: a szerelem tett ezzé! Verje meg az isten... És ti még azt mondtatok nekem, hogy kétszerte szebb leszek vele... Ha-ha-ha! De nem hittem nektek és igazam volt... Hanem aztán - Aztán?- Aztán - itt a hangja aggodalmasra, síránkozóra vált - jött valaki... Oh, de szép legény volt! Nem úr, mint ti, de erős és veszedelmes, akinek az öklétől féltek a külvárosi rendőrök... Oh, de szerettem! Mindenemet odaadtam neki. S ő vert... De édes volt nekem még annak a kínja is, könnyezve csókolám testemen kezének a véres helyét. Aztán elhagyott és én belebetegedtem az utána való bánkódásba... Elsírtam a szépségemet, s mikor a kórházból kikerültem, nem ismertek többet rám az emberek. Munkát kerestem, sorra jártam az ateliereket, de gúnyosan utasítottak el mindenünnen. Csak tihozzátok nem mertem felmenni, mert szégyelltem volna magamat... Különben úgyse ismertetek volna rám... Nyomorúságomban mindegyre jobban elsorvadtam. Egy napon végre nagyon éhes voltam s ekkor... ekkor rossz leány lettem.... Azóta megszoktam az abszintivást, azóta vígan élek egy mámorban... azóta nem tudom, mit teszek, mit beszélek... Hozass még egy pohárral! Csak egy dolog maradt meg a fejemben, s ez az, hogy átkozott legyen a szerelem, mert az emészti el az asszonyi szépséget... Vénus! Anadyomene! - kacagott fel. Hozass egy abszintet Vénusnak! ... Aztán majd fessétek le őt még egyszer. Fessétek le Vénust, majd ha ki lesz terítve a Morgueban s utoljára lesz modelletek... a halálra — Oh, de jó lesz ott... pihenni... aludni...

Behunyta a szemét, s mintha már arra a fekete márványlapra akart volna hanyatt dűlni, kéjesen borzongva nyújtózott ki a székében. Pillanat múlva deliziórus, mély álomba merült.

(Jövendő, 1904. június 5. 23. sz.)

568